Kikapott, mégis szerzett 3 pontot a Volán

Szerző: Mátay Balázs

2022-02-11

Az ötmeccses győztes szériája után egy négymeccses idegenbeli túrára indult egy hete a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapata az ICEHL-ben. Ez nem sikerült éppen jól, sőt, sehogy sem, ugyanis mind a négyet elvesztette… Némi öröm az ürömben, hogy miközben Grazban 4-1-ra kikapott, már előre megnyerte 5-0-ra a vasárnapra kiírt hazai ütközetét a Bolzanóval szemben, mert a sok Covidos és sérült miatt nem tud kiállni a találkozóra az olasz gárda. Mivel már nincs lehetőség pótolni a meccset, az osztrák bázisú liga illetékesei 5-0-val a Volánnak adták a 3 pontot. Hasonlóképpen a mai Klagenfurt – Bolzano rangadóhoz, ami ugyanígy elmaradt, a 3 pont pedig a rekordbajnok KAC ölébe hullott.

Még öt mérkőzése van hátra az alapszakaszból a fehérvári alakulatnak, s a 2.-tól a 10.-ig bármelyik pozícióban végezhet. Jelenleg a 4. helyen áll, s mivel az első 6 csapat folytathatja a felsőházban, s juthat be egyenes ágon a negyeddöntőbe, nagyon oda kell figyelnie Kevin Constantine gárdájának, hogy a maradék öt meccsét megfelelően menedzselje. Amennyiben a három hazait (Salzburg, Innsbruck és Dornbirn) hozza, akkor ezzel nem lehet gond, s erre van is sansza, főképp az Innsbruck és Dornbirn ellne. Ugyanakkor, ha a listavezető Salzburg elviszi a pontokat a Raktár utcából, a sereghajtó Linz vendégeként megszerezheti a kieső 3 egységet a kék-fehér alakulat. A sorsa tehát teljes mértékben a saját kezében van. Az biztos, hogy egy újabb hármas-négyes vereségsorozat nem fér bele.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2022-02-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This