Kézi Eb: nagy égés a nyitányon

Szerző: Mátay Balázs

2022-01-13

Régen várt, hazai rendezésű Európa-bajnokság, új, 20 ezres csarnok teli magyar szurkolókkal és kezdésként egy olyan ellenfél, amelyet korábban 20-ból  20-szor vertünk meg, így ha van ideális helyzet egy erődemonstráló kezdésre, akkor ez az. Ennek ellenére egy gyengén játszó magyar válogatott szenvedte végig a hollandok elleni meccset, s kapott ki 31-28-ra, úgy, hogy egy pillanatig sem vezetett! Nem, ez nem vicc, ellenben azzal, amit láttunk fiainktól a pályán. Az ellenfél szó szerint átszaladt a védelmünkön, egy bizonyos Baijens és egy Smits nevű játékos összesen 18 góllal szórt meg minket, s mindezt 23 lövési kísérletből tették, ami mutatja, hogy olyan, mint védekezés csak papíron létezett a mi oldalunkon.

Mivel itt csak a két továbbjutó lesz minden csoportból, s vasárnap Portugália, kedden pedig Izland, két komoly szintet képviselő, a hollandoknál komolyabb erőt képviselő csapat lesz a mieink ellenfele, nem sok esélyünk maradt a középdöntőre a folytatásban, mert ahhoz biztosan meg kellene nyerni a hátralévő két mérkőzést, ami a ma látottak alapján szinte kizárt.

Ez a magyar válogatott statikusan, lassan kézilabdázott, a fürge hollandok szétfutották, lábbal könnyedén verték meg hátsó alakzatunkat, tulajdonképpen akkor dobtak gólt, amikor csak akartak. Mi minden támadásnál járattuk a labdát, nem volt esélyünk sem gyors indításokból könnyű gólokat szerezni, ha pedig „hagyományos” módon sikerült betalálnunk, mire visszaértünk a hatosunk elé és összeállt volna a védelem, már a hálónkból jött visszafelé a labda. Olyan mértékű sebességbeli különbség volt a két egylet között, amit nézni is fizikai fájdalommal járt. Nekünk…

Portugália szintén gyors, ráadásul technikás csapat, játékuk nem fekszik a mieinknek, a legutóbbi vb-n is simán megvertek minket, Izland pedig szó szerint nagyon erős kézilabdát játszik, higgadtak, jól képzettek a játékosaik. Ne temessük fiainkat, de ezt a két meccset sokkal nehezebb lesz megnyerni, mint nyerhettük volna a mai találkozót.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2022-01-13

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This