Ferrari feltámadás és bosszankodás – Verstappen siker Monacóban

Szerző: garanddesign

2021-05-23

A Red Bullal versenyző holland Max Verstappen nyerte a Formula-1-es világbajnokság monacói futamát, miután az időmérőt megnyerő Charles Leclerc műszaki hiba (nem tudni egyelőre, pontosan mi volt a probléma) miatt el sem tudott rajtolni. Az, hogy a Ferrari hosszú idő után mégis újra dobogón tudott végezni, Carlos Sainz gondoskodott, aki csapattársa kiválását követően a 3. rajthelyről indulva a 2. helyen végzett, miután a kerékcserénél az éppen előtte haladó Bottas jobb első abroncsát nem tudták leszedni a szerelők (!), s kiesett. A hajrában Sainz megpróbálta nyomás alá helyezni Verstappent, aki tudott reagálni a spanyol közeledésére és behúzta a futamot. Sainz mögött Norris jött be harmadikként, Perez lett a hetedik, Vettel pedig az ötödik, mi jókora meglepetés a gyenge Aston Martinnal. A címvédő Hamilton pocsék hétvégéjét betetőzve a 7. pozícióban futott be Gasly mögött.

A további pontszerző helyeken Stroll, Ocon és Giovinazzi végzett. Folytatás két hét múlva Azerbajdzsánban, ahol várhatóan más lesz a „leányzó fekvése”, s a most kissé gyengélkedő Mercedes jóval erősebb lesz. Az, hogy a most remeklő Ferrari ott tud-e maradni a Mercedesekkel és a Red Bullokkal egy szinten, ahogy most, aligha képzelhető el, ugyanakkor kétségtelen az előrelépés, azaz szerencsés esetben a dobogóért ismét csatában lehet.
Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by garanddesign

2021-05-23

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This