Fehérvár Küzdősport SE: három érem az ob-n

Szerző: Mátay Balázs

2021-09-30

Kiválóan szerepeltek a Fehérvár Küzdősport SE versenyzői az ökölvívók bükkfürdői ifjúsági országos bajnokságán, erre ékes bizonyíték a négy induló versenyző által megszerzett két ezüst és egy bronzérem. Turós Arnold vezetőedző ennek ellenére nem mindennel és mindenkivel volt elégedett.

Ez nagyon szép eredmény, de én mégsem vagyok maradéktalanul elégedett. Nagy Evelin idén minden jelentős versenyt megnyert és az országos bajnokság lett volna hab a tortán. Első mérkőzésén kiütéssel kezdett, de a döntőben megelégedett a szemet gyönyörködtető mozgás bemutatásával. Tény, hogy nagyon szépen, okosan bokszolt, de a mindenáron való győzelmi szándék nem látszott a mozgásán, és így nem csoda, hogy megosztott pontozással vesztett. Október 4.-től behívták a válogatottba, ahol az Európa bajnokságra készülnek a lányok, így Evelin is. Remélhetőleg ott kivívja magának az indulási jogot.

Balogh Bálint a tőle megszokott stabil ökölvívással jutott el a döntőig és ott is óriási szenvedéllyel küzdött, de ellenfele ezen a napon kicsit jobb volt. Tórizs László bronzérmet szerzett, az elődöntőben a későbbi bajnoktól szenvedett vereséget.

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Mátay Balázs

2021-09-30

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This