Éppen 40 évvel ezelőtt, 1986. október 1-jén kezdte meg működését Székesfehérváron az ország első privát kézben lévő uszodája, amely oktatási célból létesült. Az alapító, Dániel András azóta több ezer gyereket tanított meg az úszás alapjaira, kezdetben a Bártfai utcai saját létesítményben, ma már a Csitáry Uszodában.

– Te voltál az, aki Magyarországon először privát uszodát, magánuszodát épített. Akkoriban az országban ilyen még nem volt. Ezt nagyon nehéz döntés előzte meg? 

– Nagyon nehéz döntés volt, igen. Székesfehérváron a Volán SC több szakosztályát megszüntette a 80-as években, ezek között volt az úszószakosztály is. Ennek a megszűnése és az Árpád fürdő bezárása után nem akartam pályát módosítani, inkább a házunk kertjében családi, baráti összefogással felépítettünk egy tanuszodát. Ez volt a Delfin Tanuszoda a mai Delfin Sportegyesület bölcsője.

– Ehhez nyilván nem csak egy nehéz döntés kellett, hanem sok pénz és támogatás.

–  Bizony. Nagyon nagy döntés volt, mert hát ugye ez egy teljes egzisztenciának a feladása volt, amit eddig csináltam. Versenysport, versenyzők helyett építeni kellett a családi házunk kertjében – egy ezer négyzetméteres telkünk volt, ott elfért – egy rendes fedett tanmedencét, ahova a gyerekek ezrei, tízezrei jártak úszni a megyéből, a városból és aztán már mindenhonnan az országból. Komolyat szólt ez a dolog akkor.

– Azt tudom, hogy hatalmas sztori volt ez. Szerintem ti sem gondoltátok volna, amikor ebbe belevágtatok, hogy ennek ekkora sikere lesz, hogy nem csak Fehérvárról és a környékről, hanem még az ország másik végéből is jöttek ide, akik itt tanultak meg úszni nálad.

– Így van, ezt valóban nem gondoltuk, sok újságcikk jelent meg rólunk, az oktatásokról vastag betűkkel, „uszodát épített az edző” meg hasonló címekkel jöttek az írások a lapokban. Nagyon nagy munka volt, óriási munka, rengeteg pénz, lehetőség és persze, óriási siker.

– Ha jól emlékszem, az első sikerek láttán egy kisbuszt is kellett vennetek, amivel a gyerekeket hoztátok-vittétek Fehérváron és azon kívül is az oktatásokra.

–  Igen, ráadásul egy 45 személyes, normális méretű kis busz volt. Ezzel jártuk az egész megyét, jöttek mindenhonnan, óvodákból, iskolákból, úgyhogy óriási élményként éltük meg, de hatalmas melót igényelt. Tényleg, én nem is gondoltam volna, hogy ez ekkora nagyon nagy siker lesz. Igaz, hogy minden nagy siker mögött rengeteg munka van. Ezt azért ne felejtse el a kedves hallgató, olvasó, hogy ez nem úgy van, hogy beesik valami és hopp. Nem. Bármilyen szakma, bármi, minden nagy siker mögött óriási munka van.

– Megváltás vagy átok volt aztán később, amikor a városi, a Csitáry Uszoda megépült?

– Nagyon hosszú időn keresztül, tíz évig csináltuk a Delfin uszodát a Bártfai utcában. Rengeteg ember ismeri ma is, sokan hozzák ide a gyerekeiket, unokáikat, hogy ott tanultak meg úszni. Tehát ez tulajdonképpen egy óriási könnyebbség volt, és akkor szépen lassan azt bezártuk, és a Csitáryban működött tovább az egyesület, már akkor egyesületként, nem tanuszodaként, mint Delfin SE, illetve azóta is működik és remek eredményekkel. Olimpiák, világbajnokságok, élversenyzők, sok minden minden történt velünk.

Valóban, később olimpikonok, vb- és Eb-szereplőket edzett és készített fel a versenyekre Dániel András, de ez már egy másik történet. Ma már csak az oktatás és az utánpótláskorú kisfiúk és kislányok pallérozása, versenyeztetése működik általa. Ám mindez valószínűleg nincs, ha négy évtizeddel ezelőtt nem lett volna a Delfin Tanuszoda.