Alba: egy vereség, egy győzelem

Szerző: Mátay Balázs

2021-09-04

Rendületlenül halad a közelgő bajnoki rajt felé az Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapata. Ezen az úton igencsak besűrűsödtek a felkészülési mérkőzések, olyannyira, hogy pénteken este Szlovéniában, Roglában lépett pályára (és kapott ki 92-79-re) a német Oldenburgtól A Mihevc-alakulat, majd alig 24 órával később már itthon verte 83-74-re a szlovák bajnokság egyik élgárdáját, a BC Komárnót. Utóbbi mérkőzésen hiányzott két légiós, a válogatott Lukács Norbert és az alakulat vezére, Vojvoda Dávid is, de az ő hiányukat is elbírta az Alba és szinte végig vezetve magabiztosan nyert. 

A fehérvári csapat két legeredményesebbje az egyaránt 15-15 pontig jutó fiatal Balsay és az amerikai légiós, Stelee volt, de nem sokkal maradt el tőlük termelésben Omenaka 13, valamint Szabó Zs. és Laksa 12-12 ponttal.

Az Alba legközelebb szeptember 9-én csütörtökön és 10-én pénteken Nyíregyházán, a Sitku Ernő Emléktornán vesz részt. A kétnapos tornán a házigazda Hübner Nyíregyháza BS mellett a DEAC, a Budapesti Honvéd lesznek az ellenfelek. A DEAC biztosan, majd az eredmények függvényében a Honvéd vagy a Nyíregyháza.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2021-09-04

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This