A Körmend ellen jól bírta a hajrát az Alba

Szerző: Mátay Balázs

2021-11-06

Az első fordulós paksi mérkőzés óta szinte minden meccset a hajrában bukta el az Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapata az NB I-ben, ezért most igazán örülhetnek a szurkolóik, miután a Körmend elleni hazai rangadót éppen a végjátékban sikerült megnyerni. Dejan Mihevc alakulata a 22 pontos Laksa vezérletével egy végig kiélezett, szoros, rendkívül izgalmas találkozón 77-76-ra verte régi riválisát. Először működött jól a csapat védekezése a bajnokságban, máris jött a siker. Még az is belefért, hogy Vojvoda ezúttal magához képest kicsit haloványabb legyen. Az Alba ezzel feljött a tabella 8. helyére, de a 4-5-ös mérleg és a mutatott összprodukció messze van még attól, hogy ebből dobogóesély legyen a szezon végére.

Mindenképpen jó jel, hogy először sikerült ebben az idényben egymás után két meccset megnyernie a fehérvári csapatnak, s a védekezése is összeállni látszik. A remélt előrelépéshez azonban ezt állandósítani kell, illetve a játékoskeretet még mélyíteni, erősíteni szükséges.

Az Alba a következő körben a Kaposvári KK vendége lesz november 12-én, pénteken 18.00 órakor.

(Fotó: Simon Erika – Alba Fehérvár)

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2021-11-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This