Ismét bizonyítottak az önkéntes mentőcsoportok

Szerző: Mátay Balázs

2026-06-08

Viharkárok elhárítását, valamint ár- és belvízi védekezési feladatokat gyakorolt nyolc Fejér vármegyei járás önkéntes mentőszervezete június 6-án. Az Adonyban megtartott nemzeti újraminősítő gyakorlaton körülbelül kétszázan, köztük több önkéntes tűzoltó és polgárőr egyesület, valamint civil szervezet vett részt.

A járási önkéntes mentőcsoportok legutóbb 2021-ben szereztek minősítést. A tanúsítvány öt évig érvényes, ezért 2026-ban esedékessé vált annak megújítása, amelyet árvízi és vízi mentési képességekben, alapvető vízkár- és viharkár-elhárítási tevékenységben kezdeményeztek.   A mentőszervezetek az elmúlt időszakban számos alkalommal vettek már részt – a vármegyehatáron túl is – viharkárok elhárításában, villámárvizek miatti védekezési feladatokban.

Az adonyi újraminősítő gyakorlaton dr. Hábermayer Tamás tűzoltó ezredes, a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntőjében kiemelte: a nemzeti minősítés lehetőség arra, hogy az önkéntes mentőcsoportok megfelelő felkészültséggel és eszközök készenlétben tartásával, igazolt képesítéssel, a katasztrófavédelem egységeivel közösen beavatkozzanak. Mindez elengedhetetlen feltétele a hatékony, eredményes és biztonságos mentésnek, segítségnyújtásnak. „Akik itt vannak már bizonyítottak, és vannak újonnan csatlakozók is. A mai nap legfontosabb mondanivalója, ha körbenézünk, látjuk, hogy egy közösséget alkotva milyen sokan eljöttek, elkötelezve magukat arra, ha bármikor saját településükön, vagy egy másik községben, városban, vármegyében jelentősebb viharkár történik, ár- vagy belvíz fenyeget, akkor képesek legyenek az emberi élet mentésére egymással együttműködve úgy, hogy a lehető leghatékonyabban és a leggyorsabban tudjanak segíteni azokon, akik bajba jutottak.” – hangsúlyozta az ezredes.

A gyakorlat feltételezése szerint az elmúlt napokban lehullott jelentős mennyiségű csapadék és a felső-dunai vízgyűjtőn kialakult árhullám miatt emelkedik a Duna vízszintje, több helyen átázások és szivárgások tapasztalhatók. A védvonal egyes szakaszain buzgárképződés gyanúja merül fel, a töltések megerősítése és ideiglenes védművek építése szükséges. A mentőcsoportok tagjai ezért megerősítették a gátat, bordás megtámasztást végeztek, nyúlgátat építettek, valamint telepítették a BEAVER tömlős mobilgátat.

A gyakorlat további feltételezései alapján előző este a térségen átvonuló, erős széllökésekkel kísért zivatar jelentős károkat okozott a településen. Több fa közterületet és lakóingatlanokat veszélyeztet. Egy önkormányzati ingatlan tetőszerkezete megrongálódott, csúcsfala megrepedt, kéménye megdőlt és omlásveszélyessé vált. Adony üdülőövezete víz alá került. Az itt nyaraló turistacsoport tagjainak a polgármester befogadó helyet alakított ki a művelődési házban. A megemelkedett vízszint miatti kimenekítés során többen elveszítették személyi okmányaikat. Részükre a Dunaújvárosi Járási Hivatal munkatársai nyújtanak segítséget.

A kialakult feltételezett helyzet komplex, összehangolt beavatkozást igényel, amely magában foglalta az árvízvédelmi tevékenységet, a viharkárok felszámolását, a veszélyes épületszerkezetek bontását. A feladatokat a dunaújvárosi, a sárbogárdi, a martonvásári, az enyingi, a székesfehérvári, a gárdonyi, a bicskei és a móri járási mentőcsoportok több kárhelyszínen, párhuzamosan hajtották végre, és részt vettek a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Honvédség Sipos Gyula 6. Területvédelmi Ezred önkéntesei is. A gyakorlat egyben értékteremtő gyakorlat is volt, hiszen a kastélyparkban azokat a fákat, illetve elszáradt, lehasadt ágakat távolították el és darabolták fel motoros láncfűrésszel, amelyek elöregedtek, korhadtak, és egy vihar során esetlegesen balesetveszélyt jelenthettek volna.

A rendezvény zárásán Sárossy Gábor tűzoltó ezredes, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vármegyei polgári védelmi főfelügyelője, a nemzeti minősítő bizottság elnöke értékelte a gyakorlatot. Kiemelte az egyesületek, szervezetek csapatmunkáját és a motivált hangulatú, példaértékű feladatvégrehajtást. A gyakorlat résztvevőinek helytállását dr. habil Endrődi István nyugállományú tűzoltó ezredes, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség elnöke méltatta és gratulált az elvégzett munkához. A nemzeti minősítő okleveleket dr. Hábermayer Tamás tűzoltó ezredes, a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója adta át.

(Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados, szóvivő)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. június
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Mátay Balázs

2026-06-08

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet