Harminc évvel ezelőtt, 1991. június 19-én hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarország területét – ebből az alkalomból rendez utcakiállítást a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a belvárosban. Az Országzászló téren 2021. június 19–28. között látható tárlat Sinka Jenő, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének Fejér megyei elnöke által összeállított kiállítás alapján készült.
Magyarország területét 1991. június 19-én hagyta el az utolsó idegen megszálló katona. Ez a nap történelmi fordulópont, hiszen 1944. március 19., a német megszállás óta először nem állomásozott idegen katona magyar földön. A rendszerváltozáskor megindult tárgyalások nyomán az első alakulat 1989. április 25-én indult el a Szovjetunió felé. Az 1990. március 10-én Moszkvában megkötött magyar-szovjet kormányközi egyezmény 1991. június 30-át rögzítette a kivonulás befejezéseként, a szovjet alakulatok távozása azonban a tervezettnél két héttel hamarabb megtörtént.
A szovjet katonák 340 telephelyet, hatezer épületet és hétezer lakást ürítettek ki. Összesen 1547 vonatszerelvény, több mint 34 ezer vagon szállította el a Déli Hadseregcsoport felszereléseit, több mint 100 ezer szovjet állampolgár távozott Magyarországról: ennek mintegy fele katona, fele pedig polgári alkalmazott és családtag volt.
0 hozzászólás