Becsengetnek jövő hétfőn, kezdődik a 2024/2025-ös tanév. Székesfehérvár hagyományos, városi tanévnyitó ünnepségét a felújított Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban tartották pénteken délután. A város általános iskoláiban 1051 elsős, középfokú oktatási intézményeiben pedig több mint 3500 kilencedikes fiatal kezdi meg tanulmányait.
Székesfehérvár és a régió kiemelten fontos oktatási intézménye a 35 éves Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, melyet a Modern Városok Program keretében újítottak fel. A munkálatok végeztével az iskola a nyár folyamán visszaköltözött a megszépült és modernizált épületébe, amely méltó helyszínként szolgált a 2024/2025-ös tanévet megnyitó, Székesfehérvár Önkormányzatával közösen szervezett ünnepségnek. Jelen voltak Székesfehérvár országgyűlési és közgyűlési képviselői, az oktatást irányító intézmények vezetői, az iskolák igazgatói, pedagógusai, valamint a Tóparti Gimnázium tantestülete és diákjainak képviselői.
Az eseményen részt vett dr. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a tanévnyitók olyan jelenős alkalmak, amikor mindig valami újba kezdhetünk, új terveket szövünk, új célokat tűzünk magunk elé. Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztak azért, hogy hétfőn mindenki számára a lehető legjobb módon kezdődjön el a tanév. „Új iskolát építeni, iskolát felújítani a jövőbe vetett hit mintája. Olyan, mint amikor fát ültetünk. Olyan, mint amikor pedagógusként bemegyünk az iskolába és gyermekeket nevelünk, tanítunk. Magyarország kormánya elkötelezett a családok irányába, és a családokhoz szorosan hozzátartozik a köznevelés. Ezért fontos, hogy ne csak épületeink, hanem tanulóink, pedagógusaink, megfelelő tartalmaink és eszközeink is legyenek!” – fogalmazott dr. Balatoni Katalin.
Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott ünnepi köszöntőt. „Tanévkezdés alkalmával fontos elmondanunk, hogy hétfőn 1.051 kisdiák kezdi meg a tanulmányait elsősként a városi általános iskolákban, és közel 3.500 fiatal számára indul a középiskola. Köztük sok fehérvári és nem fehérvári is van, így amikor az iskolákról beszélünk, akkor az érinti Székesfehérvárt és az agglomerációt is. Ezért fontos, hogy az intézményeket időről időre felújítsuk, és ha szükség van rá, akkor bővítsük.(…) Fontos elmondanunk, hogy 2022 óta mintegy 30 milliárd forintot költöttünk, és költünk ezekben a hetekben is a fehérvári iskolák felújítására. Ez egy óriási összeg! Köszönet Magyarország kormányának, hiszen a legjelentősebb forrást nyújtotta a Modern Városok Program keretében. Köszönet az európai közösségnek, hiszen az unió is biztosított forrást, és bízom abban, hogy hamarosan azok a támogatások is megérkeznek, melyekből újabb iskolákat tudunk megújítani.”
Dr. Cser-Palkovics András külön köszöntötte Balsay István korábbi polgármestert és Szűcs Sándor egykori igazgatót, akiknek döntő szerepük volt a Tóparti Gimnázium megalapításában. Ugyancsak köszönetet mondott a kivitelezők munkájáért, a Gimnázium nevelőinek, munkatársainak, diákjainak türelméért, dr. Vizi László Tamásné főigazgató számára pedig Polgármesteri Elismerő Emlékérmet adott át az intézmény irányítása és a felújítása érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkájáért, támogató együttműködéséért.
A polgármesteri köszöntőt a tópartis diákok ünnepi műsora követte komolyzenével, saját szerzeményű zenés darabbal, novellával és versekkel.
A 2024/2025-ös tanévet megnyitó ünnepi köszönőjében dr. Vizi László Tamásné főigazgató a Tóparti Gimnázium történetére és folyamatos fejlődésére tekintett vissza. „Ki gondolta volna 35 évvel ezelőtt, hogy egy frissen induló gimnázium néhány év elteltével a város és az ország egyik legelismertebb, legkeresettebb, legjobb eredményeit felmutatni tudó köznevelési intézményévé válik. Céltudatos tervezés, kitartás, elkötelezett, tanulóbarát, a szülői közösséget partnernek tekintő munka van ezen eredmények mögött. A Tóparti mára fogalommá vált. Mondhatni márka lett.” – fogalmazott, majd hozzátette, számukra az iskola értékeit, hagyományait, eredményeit őrizni, tovább vinni és tovább adni nemcsak feladat, de kötelesség is!
„Székesfehérvár ősi iskolaváros. Sok-sok ezer fiatalnak innen indult a pályája, karrierje. Nekik ez a város az otthonuk, ide kötik őket a gyökereik. Még akkor is, ha sorsuk, élethelyzetük máshova is vezérelte őket. Az alapokat itt kapták. A város iskoláiban, ahol mindig példaértékű nevelő- és oktatómunka folyt. Ennek megőrzése és továbbvitele a ma nemzedékének feladata és felelőssége! Tiszteljük tanár elődeinket, legyünk büszkék városunkban végzett tanítványainkra, őrizzük meg Székesfehérvár iskolavárosi hagyományait, s tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy mai diákjaink legalább olyan sikeresek legyenek, mint az előttük járó nemzedékek. Indítsuk ezen gondolatokkal és célokkal az új tanévet!” – hangsúlyozta a Tóparti főigazgatója.
A gimnázium diákjai egy különleges tapsjátékkal fejezték ki köszönetüket intézményük felújításáért, megszépítéséért.
(ÖKK, fotó: Mátay Balázs)
0 hozzászólás