A teltházas eseményen jelen volt – és immár nem csak városvezetőként, hanem a Vidi jelenlegi csapatának új tulajdonosi képviselőjeként is -, dr. Cser-Palkovics András, aki köszöntőjében felidézte gyermekkor élményeit, amikor tíz esztendősen magával ragadta a Videoton SC nagy menetelése, közte egykori kedvence, „Matyika”, azaz Májer Lajos madridi gólja, amivel eldöntötte a finálé visszavágóját. A polgármester kiemelte a legendás alakulat egyik fő erősségét, a páratlan csapategységet és a játékosok elkötelezettségét a klub iránt, amely most is cél a „nagy újrakezdés projekt” kapcsán:

„Nehéz hetek után és bizony nagyon nehéz hónapok előtt vagyunk! Soha ne felejtsük el, hogy a nehéz helyzeteket nem lehet úgy kezelni, nem lehet klubot építeni, ha nincs meg a szenvedély, az elkötelezettség a klub címere, színei, a stadion és a nézők irányában!”

A filmvetítés előtt és után szólt még az egybegyűltekhez az UEFA-kupa-döntős Videoton csapatkapitánya, Csongrádi Ferenc, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György, továbbá a fehérvári illetőségű ötletgazda és fő megvalósító, Bobory Balázs, az NS főmunkatársa.

A film története nem csak a magyar klubfutball máig páratlan menetelésének egyes állomásairól, ikonikus pillanatairól szól, hanem a nagy visszatérés napjairól is, mivel idén májusban Disztl Péter, Csongrádi Ferenc és Szabó József Bobory Balázs és Szöllősi György társaságában elutaztak Madridba, hogy a helyszínen idézzék fel az 1985-ös döntő visszavágójának emlékeit, továbbá találkozzanak az ellenfél akkori két ászával, Emilio Butraguenóval és Ricardo Gallegóval.

Az egyórás produkció kedden 18.00 órától már elérhető lesz az NS YouTube-csatornáján.

(Fotó: Mátay Balázs)

The post Ismét fókuszban a fehérvári legendák – vastaps az új Vidi-fim bemutatóján appeared first on Média 24.

Burcsa Győző hatgyermekes kaposvári családban nőtt fel, amelynek nem futotta focilabdára, így – bár testvéreivel bármikor tudtak kettő a kettő ellen játszani az udvaron – rendszerint „igazoltak” csapatukba a szomszédból olyan srácot, srácokat, akik focizni is tudtak és labdájuk is volt.

A Kaposvári Vasasban lett igazolt labdarúgó, ott mutatkozott be már igen fiatalon az NB III-ban, majd a város első számú klubja, az NB I-be igyekvő Kaposvári Rákóczi csábította el, s már vele jutott fel első ízben a legmagasabb osztályba. Ott sem tétlenkedett sokat, rögtön az első meccsen az ő két góljával győzték le a Vasast, a szezon végéig pedig 12 gólt termelve lett házi gólkirály.

A Burcsa-fiúk valamikor régen, Kaposváron

Nem véletlenül szúrta ki magának és igazolta át a friss ezüstérmes Videoton 1976. július 1-jén, amelyben csak a következő év tavaszán mutatkozhatott be, mivel a szerződés életbe lépésével egyidejűleg be kellett vonulnia sorkatonai szolgálatra Nagykanizsára. Ott az alakuló tér körüli futásokkal, külön erőnléti edzésekkel és gimnasztikával tartotta magát formában. Az, hogy ez nem sikerült rosszul, bizonyítja, hogy majdnem napra pontosan 48 évvel ezelőtt, 1977. március 12-én a tíz válogatottal felálló Budapesti Honvéd elleni 3-3-ra végződött találkozón ő szerezte az első két Vidi-találatot, tehát az első NB I-es meccse után az első fehérvári mérkőzésén is duplázott! Itt meg kell jegyezni, hogy azon a találkozón mind a 12 pályára lépő Videoton játékos válogatott volt már akkor, vagy lett később!

1981-ben, 27 évesen úgy érezte, hogy a Vidivel elért sorozatos 4. helyek után váltania kell, s a korábbi Vidi-tréner, Verebes József hívására Győrbe az akkori Rába ETO-hoz igazolt, amely az előző idényben még a kiesés ellen küzdött. Burcsa megint jól döntött, a következő két évben bajnoki címet, majd a harmadikban ezüstérmet nyert a zöld-fehérekkel. Ezek után nagyon kevesen értették, hogy miért tért vissza a Videotonba, pedig több oka is volt: először is a szokásos ösztönös, jó megérzése, mert érzékelte, hogy az ETO túl van sikerkorszaka zenitjén, a Vidinél pedig egy jó kis társaság állt össze Kovács Ferenc mester kezei alatt. Ami pedig számára a legfontosabb volt: a Vidi garanciát vállat arra, hogy a következő szezon után hozzájárul külföldi szerződéséhez.

A történelmi tény ismert: az 1984-85-ös idényben megszerezte NB I-es éremkollekciója egyetlen hiányzó medáliáját, egy bronzot a Vidivel, közben pedig nemzetközi porondon, szinte végigverte Európát a piros-kékekkel az UEFA-kupában. A Dukla Praha, a PSG, a Partizan Beograd, a Manchester United és a Železničar Sarajevo kiejtésével a fehérvári gárda eljutott a döntőig, ahol ez első meccsen sérült kulcsjátékosai sorát (Csongrádi, Májer, Szabó) nélkülözve 3-0-ra kikapott a világhírű Real Madridtól, ám a visszavágót Madridban megnyerte 1-0-ra! Ebben az idényben és sorozatban gyakorlatilag Burcsa csak perceket hiányzott, motorja, vezéralakja volt a legendás csapatnak, amelyben az UEFA-menetelés során gólt fejelt az elődöntőben és gólpasszokat adott több mérkőzésen is.

Ahogy a vezetőkkel megegyezett, a szezont követően légiósnak állhatott, a francia élvonal egyik legjobbjához, az AJ Auxerre együtteséhez vezetett az útja, ahol későbbi BL-győztesek, válogatottak, Éric Cantona, Basile Boli vagy éppen Bruno Martini is csapattársa volt. Pályafutása hajrájában két kisebb klubban (Melun, Arras) vezetett le, a legvégén már játékos-edző volt, majd hazatérve első vezetőedzői munkája 1990-től újra a Vidihez kötötte. Bátran nyúlt a fiatalokhoz, amiért kapott bőven kritikákat, de ahogy mindig, ekkor is tartotta magát elveihez, hitvallásához, hogy az ő csapatában csak az játszik, aki a futballtudása mellett tud eleget futni, fegyelmezett és megalkuvás nélkül küzd mérkőzésről-mérkőzésre. Később Nyíregyházán és Sopronban is edzősködött, majd úgy döntött, elege van már kicsit a fociból, a sportágat körülvevő miliőből és saját céget alapítva vállalkozó lett 1996-ban.

Ebből a helyzetből 18 év elteltével egykori mestere, Kovács Ferenc tudta kimozdítani. Az akkoriban már a Vidi tiszteletbeli elnökeként tevékenykedő edzőlegenda kitartóan csábította, s bár sokáig nem akart belevágni, végül beadta a derekát és elvállalta a klubigazgatói teendőket a fehérvári csapatnál. Regnálása alatt rögtön bajnok lett a Videoton, de sok harca volt közben klubon belül is, amiket megelégelve ismét feltette magának a kérdést: „Mit keresek én itt?”. Ezzel – úgy tűnik végleg – 2015 augusztusában negyedszer is elköszönt Fehérvártól, visszatért Sopronba és folytatta építési vállalkozását. Burcsa Győző és párja, Annamária néhány hónapja ismét fontos döntést hoztak, a Balatonhoz, Balatonfenyvesre költöztek, újabb fejezetet írva a családi történelemkönyv lapjaira.

Az építési vállalkozó, napjainkban

A minap rögzítettem egy hosszabb, a teljes pályafutására kiterjedő interjút a korábbi, világbajnokságot is megjárt válogatott támadó-középpályással, amely a helyi sportlegendák sorozatban a tervek szerint következő hét végén kerül majd publikálásra a Vörösmarty Rádióban és írott verzióban az FMC.hu-n.

Egy részlet az interjúból a végére, amely segít egy picit megérteni Burcsa Győző döntéseit, hitvallását:

Amikor az első NB I-es idényemben a Kaposvárban tudtam 12 gólt lőni, akkor megfogalmazódott bennem, hogy „Győző, ha keresnek, akkor lépni kell.” De van ennek egy előzménye, van egy mondat a háttérben, ami mindig fölcsengett egész pályafutásom alatt. Anno a Kaposvárnak volt egy nagyszerű játékosa, Nagy Lajosnak hívták. Ő akkor már idős, pályája végén járó labdarúgó volt, amikor én fiatal, s ő minden héten elmondta, hogy „De hülye voltam, hogy nem mentem el, amikor hívtak…” Ez a mondat nagyon megragadt bennem, és az első alkalommal, amikor a Videoton hívott, nem hezitáltam, mint ahogy később sem, ha úgy éreztem, eljött a váltás ideje.

Isten éltessen, Győző!

The post Burcsa 71! Ma ünnepel a Vidi legendája appeared first on Média 24.

Végül nem szaladtam le, kihagytam a Fő utcai „vizitet”, de olyan mértékben el voltam varázsolva, olyan mértékű adrenalin-löketet kaptam ott, akkor tinédzserként Szabó József és Csongrádi Ferenc két-két góljától, az elért hatalmas bravúrtól, hogy csak vigyorogtam, kapcsolgattam a tévét – közben a rádióból érkező híreket is figyelve – folyamatosan monitorozva mind a hat csatornáját (pontosabban ötöt, mert a hatodikon éppen már nem volt adás), melyik adja hírül, hogy a Vidi saját otthonában mért kishíján megsemmisítő csapást a nemzetközi klasszisokkal, francia válogatottakkal, olimpiai- és Európa-bajnokokkal, vb-elődöntősökkel, bronzérmesekkel, KEK-győztesekkel felálló sztárgárdára, merthogy már akkor az volt, Baratellivel, Couriollal, Janvionnal, Jeannollal, Susiccsal, Fernandezzel és Rocheteau-val.

A megsemmisítő jelzőtől kizárólag az a két becsületgól mentette meg őket, amit 0-4 után szereztek, kozmetikázva némileg a csúfos kudarcot. No, de kit érdekelt akkor ez? Sima Vidi-diadal idegenben, nyitva-tárva a nyolcaddöntő kapuja, hogy azon a hazai visszavágót követően be tudjon lépni a piros-kék alakulat. Mint ismert, be is tudott, de a visszavágó már egy másik történet.

A Vidi már a meccs előtt nyertesnek érezhette magát, mert az akkori fehérvári hősök utólagos elmondása alapján azok a körülmények, amelyekkel ott, kint Párizsban a stadionban találkoztak, a hazai csapatot körülvevő profizmus, minőség, maga a stadion és még sok minden, ami mifelénk nem volt megszokott, komoly inspirációt jelentett számukra, hogy megmutassák a franciáknak, tudnak ők focizni szerényebb körülmények között készülve is! Megmutatták…

Szabó Józsi már a 2. percben talpra ugrasztott uszkve 1 millió magyart a tévé előtt (később már jóval többet), mert a kor egyik pengés középpályás klasszisától, a később Bosznia-Hercegovina szövetségi kapitányaként is tevékenykedő Susicstól labdát szerzett a hazai térfél közepén, s onnan a kapust is kicselezve szinte a hálóig vitte a labdát! Eufóriára eufória jött a félidő közepén, amikor a boldog emlékű Májer Lajos jobb oldali beadása egy hazai háton elpattanva míves ívben találta meg – naná – Szabó Józsi fejét, aki saját és csapata második találatát megszerezve a mennyország felé röpítette csapatát és szurkolóit. A két gyomrostól kábán focizgató PSG-re Csongrádi még kettőt számolt, az 54. és a 73. percben fejelt, illetve lőtt góljaival. A hajrában esett két szépítő találat csak minimális kozmetikázást jelentett Fernandezéknek, egyebet nem.

A nemzetközi mércével maximum kis vidéki magyar csapatnak tekinthető Vidi elintézte, saját stadionjában verte el simán a francia elitgárdát.

A visszavágó(k) már a történet egy új epizódját képezik. Erről majd két hét múlva idézek fel újabb emlékképeket.

(Fotó: MTV archív)

The post 0-4 után 2-4 – a „párizsi csapás”, immár 40 éves! appeared first on Média 24.