Vidi: a Kövesd ellen is egygólos siker

Szerző: Mátay Balázs

2021-12-18

Megint nem játszott meggyőzően, de újabb fontos 3 pontot húzott be kapott gól nélkül 1-0-ra a Mezőkövesd ellen a labdarúgó NB I-ben a MOL Fehérvár FC. Igaz, ezúttal a Vidi szerzett még egy szabályosnak tűnő találatot az elsőt is szerző Kodro jóvoltából, azonban ezt addig kockázgatták, lassítgatták, vonalazgatták a VAR-kocsiban, mígnem úgy döntöttek, hogy Petrjak a gólpassza előtt egy hajszállal előrébb volt, mint a vendégek védővonala, ezért visszavonták az amúgy szépen kijátszott támadás végén született gól. Ennek ellenére végül a hazaiak nyertek, teljesen megérdemelten, így a január 30-i folytatásig a 4. helyen áll, s maradt reális esélye arra, hogy az előtte álló Fradi, Kisvárda, Puskás Akadémia triót befogja, megelőzze (a listavezető Ferencváros 6 ponttal áll a Vidi előtt).

Ahhoz, hogy ez reális lehessen, télen tovább kell erősíteni a Vidi keretét, mert bár a mostani sem gyenge éppen hazai szinten, de minden csapatrészben kell minőségi játékos, hogy Szabics Imrének legyen több variációs lehetősége. Amennyiben ezt nem lépik meg a vezetők, könnyen lecsúszhat a fehérvári egylet a nemzetközi kupás helyekről, ami azért igen komoly csalódás volna, s (majdnem) évtizedes mélypont. Legutóbb 2014-ben még José Gomes edzősége ért véget 4. hellyel, ezen kívül 2009 óta nem maradt le a dobogóról a Vidi, sőt, az első két hely egyikéről is csak egyszer, éppen idén nyáron, a 2020-21-es szezon végén.

A Ferencváros egy 92. percben szerzett Uzuni-góllal birkózta le a Bp. Honvédot, míg a 2. és 3. helyezettek derbijét vasárnap este játssza Kisvárdán a Puskás Akadémia és a szezon meglepetéscsapata, a hazai egylet (frissítés: a meccs 1-1-re végződött, így a Fradi lett az őszi első, a várdaiakat és a felcsútiakat megelőzve. A Vidi 2 pontra van a PAFC-tól, 5-re a Kisvárdától).

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. szeptember
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Written by Mátay Balázs

2021-12-18

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This