Több kulcsjátékosa nélkül egy pontot szerzett a Vidi

Szerző: Mátay Balázs

2026-04-11

Hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a Soroksár ellen a Videoton FC Fehérvár a labdarúgó NB II (Merkantil Bank Liga) 25. fordulójában, így nem tudta megelőzni az 5. helyen álló vármegyei rivális Csákvárt, mely hazai pályán kapott ki 2-1-re a Karcagtól. Pető Tamás együttesének védelmében ki kell emelni, hogy sárga lapos eltiltás és sérülések miatt négy alapjátékosa, rutinos labdarúgója, Zsótér, Haraszti, Bedi és Varga Roland sem léphetett pályára.

Az említett kulcsjátékosok nélkül is igyekezett kezdettől tempót diktálni és helyzeteket kialakítani a Vidi, de igazán komoly ziccer nem alakult ki Őri Levente kapuja előtt. Ennek ellenére egy szöglet utáni beadást követően Somogyi sodorta a kapuba a labdát, megszerezve a vezetést a vendéglátóknak 11 percnyi futball után.

A folytatásban is a fehérváriak akarata érvényesült, de a játékrész második felében már Kemenesnek is kellett egy nagyot védenie, amit meg is tett egy közeli, középen a léc alá tartó lövés után. Hazai részről Kovács Krisztián rontott még nagy helyzetben az ötös jobb sarkánál. Összességében teljesen megérdemelt volt a piros-kékek vezetése az első 45 (+2) perc végén.

A fordulást követően sem változott a játék képe, ám idővel egyre bátrabb lett a hátrányban lévő Soroksár, amely úgy cserélt, hogy az amúgy sem mélynövésűekből és pehelysúlyúakból álló támadószekciója tovább erősödött, magasodott. Egyre többször próbálkozott szélekről betörni és ívelni a fővárosi csapat, miközben a Vidi egyre inkább visszaállt. Ez a taktika sokadszorra sem jött be, mert az egyik jobbról érkező beívelésnél Lovrencsics Balázs két védőt megelőzve szépen fejelt a kapu bal sarkába, kiegyenlítve a 78. minutumban.

A végéig már nem változott az eredmény. Az első félidőben domináló, ám később elfáradó, temérdek kulcsjátékosa nélkül küzdő Videoton FC Fehérvár nem tudta otthon tartani a három pontot, így maradt a 6. helyen a bajnoki tabellán. A következő körben, április 19-én, vasárnap 17.00 órakor Szegeden szállhat harcba a három pontért.

(Fotó: Videoton FCF)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. április
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Written by Mátay Balázs

2026-04-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet