Öttusa: három érmet is hazahoznak a korosztályos Eb-ről a fehérvári versenyzők

Szerző: Media24

2025-07-31

Túlzás nélkül állítható, éremszüretet tartottak a magyar – köztük több székesfehérvári – öttusázók a sportág U15-ös (ebben a korosztályban még nincs vívás világversenyen, így négy versenyszámban vetélkednek) és U19-es korosztály Európa-bajnokságán  A mieink összesen hat arany és két-két ezüst, valamint bronzéremmel fejezték be a küzdelmeket.

A zárónapon az U19-es mix (vegyes) váltóban a Volán Fehérvár tehetségei, Turbucz Ivola és Szécsi Nemere a dobogó alsó fokára állhattak. A rendkívül szoros versenyben hetedik helyet érő vívásuk után az akadálypályán és úszásban is a középmezőnyben végeztek, de a futásból és lövészetből álló laser runban óriásit nyújtottak, és a számot megnyerve a dobogóig repültek. Turubucz ezen kívül a hagyományos női csapatversenyben is elkönyvelhetett egy ezüstöt, míg Szécsi egyéniben legjobb magyarként 4. lett, csapatban pedig ötödik. Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, Sütő Balázs az U15-ös csapattagjaként lett Eb-győztes.

Meg kell említeni még, hogy az U15-ös korosztályban egyéniben, csapatban és mix váltóban is aranyérmes – még csak 13 éves – Kósa Nóra, a Videoton egykori UEFA-kupa-döntős kiválóságának, Burcsa Győzőnek az unokája. Ugyan nem fehérvári színekben versenyez, de mindenképpen érdemes rá felhívni a figyelmet, mert nagy bajnok válhat belőle.

(Fotó: Kasza Róbert)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. augusztus
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Written by Media24

2025-07-31

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This