Női kézi: újabb bravúrral menetel az AFKC

Szerző: Mátay Balázs

2025-10-25

Remek második félidei játékkel, kiváló védekezéssel tovább írja legújabb-kori sikersorozatát az Alba FKC női kézilabda csapat az NB I-ben. Suzana Lazovic alakulata a nyitókörben kapott ki utoljára a BL-résztvevő Debrecentől, azóta mind az öt meccsét megnyerte! Szombat este Vácról térhetett haza 2 ponttal, 29-23-as győzelmének köszönhetően.

Az összecsapáson egyetlen pillanatig sem vezettek a hazaiak, akinek egyenlíteni is csak az első félidő közepén, 7-7-től 11-11-ig sikerült, onnantól kezdve végig a kezében tartotta a gyeplőt a fehérvári csapat. A második félidőben különösen jól működött az AFKC játéka, elsősorban védekezése, amit mutat a fél óra alatt bekapott 10 gól, miközben a szerzet találatok száma 14 volt.

A Vác becsületére szóljon, hogy végig próbált tapadni ellenfelére, 22-24-ig ez valamelyest sikerült is, de véghajrát jobban bírta az Alba, mely akkor lépett el újra 3-4 góllal, amikor a legjobban kellett.

Az újabb sikernek köszönhetően úgy tartja 5. helyét a tabellán a székesfehérvári egylet, hogy a vesztett pontokat tekintve jobban áll az Esztergomnál és egálban van a Ferencvárossal. Szabó Kitti 9 góllal kiemelkedett az AFKC-ból, de a 4 gólos, remekül védekező Smbatian is sokat tett a sikerérét, mint ahogy az egész csapat, mely a következő körben éppen az FTC-t fogadja október 29-én, szerdán 18.00 órakor a Köfém Sportcsarnokban.

(Fotó: AFKC)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. október
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Written by Mátay Balázs

2025-10-25

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This