Idegenben 31-29-re kikapott az aktuális szezonban stabil középcsapatnak számító Szombathelyi KKA-tól a női kézilabda NB I 16. fordulójában az Alba FKC. Suzana Lazovic alakulatának ez volt egymás után a harmadik veresége, amiből az első, a DVSC elleni papírforma, ám a NEKA elleni hazai, és a mostani szombathelyi „pontatlanság” kevésbé nevezhető annak. A tabellán továbbra is a 6. helyen áll a fehérvári egylet, de mivel az előtte álló Vác és az Esztergom is kikapott, így a szezon hajrájában még előre is léphet, amennyiben visszatalál a győzelmek útjára.
A szombathelyi összecsapáson szinte végig a hazaiak diktálták a tempót és vezettek néhány találattal. 6-5-nél volt utoljára az előny Hadfiék oldalán, azt követően már minimum 1 góllal végig a vendéglátók jártak előrébb. A 39. percben 22-16-nál dőlt el érdemben a csata, mert onnan már nem tudott felállni az AFKC. 28-27-nél, szűk 6 perccel a vége előtt három esélye is akadt, hogy egyenlítsen, de megremegtek a kezek, majd jött két hazai gól, ami kiegyenesített minden esetleges kérdőjelet.
Smbatian extrát nyújtott a maga 9 találatával, de rajta kívül kiemelkedő teljesítmény nem volt a fehérváriaknál, a védekezés és a kapusteljesítmény sem bizonyult most annak, ami most nem fért bele.
Az AFKC legközelebb március 14-én, szombaton 16.30-kor a felfelé ívelő formában lévő Mosonmagyaróvárt fogadja majd újabb fontos találkozón a Köfém Sportcsarnokban.
(Fotó: AFKC archív)











0 hozzászólás