Hazai pályán 24-21-es vereséget szenvedett a Vasastól a női kézilabda NB I 206/27-es szezonjának első fordulójában az Alba Fehérvár KC. Suzana Lazovic alakulata rosszul kezdett, majd végig futott az eredmény után, de nem tudott pontot, pontokat szerezni. A legeredményesebb albás játékos a fiatal Kovalcsik Dominika Bianka volt 8 találatával.
A 6. percben 4-1-re, a szünet előtt másfél perccel pedig 13-8-ra vezetettek az angyalföldiek a rengeteget hibázó fehérvári csapat vendégeként. A második félidőben összeszedettebb volt a hazai egylet, 11-15 után futott egy szép 7-2-es sorozatot, amivel a meccsen először – és utoljára – vezetett is 18-17-re, de a hajrában higgadtabb maradt a Vasas és megérdemelten vitte el a 2 pontot a Köfém Sportcsarnokból.
Ez még persze csak az első forduló volt, ám ahhoz, hogy hasonlóan szép őszt produkáljon az AFKC, ennél sokkal koncentráltabb játékra és jelentősen kevesebb hibára lesz szükség.
A második fordulóban, szeptember 12-én, szombaton este a DVSC otthonában igazán nagy bravúrra lenne szűkség a javításhoz.
(Fotó: AFKC archív)











0 hozzászólás