Hektikus produkciót nyújtva, gyenge első félidő után – dacára a sokkal jobb második félidei teljesítményének – 23-22-re kikapott Kisvárdán az Alba FKC női kézilabda csapata az NB I 18. fordulójában, így visszaesett a Vác mögé a tabellán a 6. helyre.
A kisvárdai összecsapást gyengén kezdte a fehérvári alakulat, 10 perc után csak két szerzett gólnál tartott, s bár a hazaiak sem brillíroztak, ők legalább öt gólig eljutottak addig. Feljött aztán 7-6-ig Suzana Lazovics együttese, de az első etap hajrájában megint hibát hibára halmozott, ezért a félidőben már öttel 12-7-re vezetett a Kisvárda. Nem a bekapott 12 volt a sok, a dobott 7 találat bizonyult nagyon kevésnek.
Hiába iparkodott a második játékrészben az Alba FKC, s egyenlített 15-15-nél, majd 20-20-nál is, a legvégén, 22-22-es állásnál nem tudta kivédekezni a hazaiak utolsó támadását, amelyből Gém Léna 5 másodperccel a befejezés előtt bevette Hadfi kapuját, 23-22-re megnyerve csapatának a meccset. Nem érdemtelenül, de ezt az eredményt inkább köszönhetik a fehérvári hölgyek összességében visszafogott produkciójának, mint saját remeklésüknek…
A következő körben hazai pályán a Vác elleni rangadón lehet javítani. Amennyiben az AFKC nyer, visszaelőzi a Duna-partiakat, ha kikap, valószínűlegvégleg elúszik az 5. hely lehetősége, mert a hátralévő hét meccsből majd ötször is idegenben lép pályára – közte a két top csapat ellen -, tehát a sorsolása nem lesz éppen könnyű.
A Vác elleni mérkőzésre március 28-án, szombaton 17.30-kor kerül sor a Köfém Sportcsarnokban.
(Fotó: AFKC archív)











0 hozzászólás