Kosárlabda: Életműdíjat kapott a szövetségtől Balsay István

Szerző: Mátay Balázs

2025-05-06

A kosárlabda sportágban több évtizeden keresztül végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként MKOSZ Életműdíj kitüntetésben részesült Balsay István. Székesfehérvár egykori polgármestere mellett két korábbi bajnok és kupagyőztes Alba(comp) játékos, Boros Zoltán és Halm Rolland is kapott elismerést, mindketten MKOSZ Emlékérmet vehettek át a szövetség budaörsi éves küldöttgyűlésén.

Balsay István a 60-as, 70-es években az Építők és – egyetemi évei alatt – a soproni SMAFC színeiben az NB I-ben játszott, a SMAFC kosarasaként 1969-ben Magyar Kupát nyert. Korábban évtizedekig volt az MKOSZ elnökségi tagja és társelnöke, aki 77 éves kora ellenére máig aktívan segíti a szövetség munkáját.

A Balsay család az ország egyik „legkosarasabb” családja, István testvérei és több más közeli rokona ugyancsak élvonalbeli játékos volt, illetve ma is az. Ahogy ő maga fogalmazott: „A mi családunké a leghosszabb kispad Magyarországon”.

Az MKOSZ küldöttgyűlésen Életműdíjat kapott még Beloberk Éva, Szuchy Katalin, Buttás Pál, Bebes István, Prieszol József és Hajdu Péter.

Külön megemlékeztek – illetve a még élő tagokat köszöntötték – az 1950-ben, 75 évvel ezelőtt Eb-ezüstérmet nyerő magyar női, valamint az 1955-ös Európa-bajnok magyar férfi válogatottról.

Előbbinek még élő tagja a 99. életévében járó Mátayné Vékony Ilona, aki az 1956-os Eb-ezüstös válogatott kulcsembere is volt (halkan, de büszkén hozzátéve: jelen sorok írójának közeli rokona), utóbbinak pedig két egykori Építők játékos is a tagja volt, a csapatkapitány Bogár Pál és Tóth László, sajnos már egyikük sem él.

Az MKOSZ Küldöttgyűlése a megemlékezések és az elismerések átadása után elfogadta a szövetség 2024-es évről szóló szakmai és pénzügyi beszámolóját, illetve a 2025-ös évre szóló szakmai és pénzügyi tervet.

(Fotó: MKOSZ)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Mátay Balázs

2025-05-06

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Fókuszban a madarak és fák

Fókuszban a madarak és fák

A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK), valamint a Kisfaludi Művészkör által, általános iskolás...

Share This