Kedden megkezdi a közvetlen ráhangolódást a májusi, svájci A-csoportos világbajnokságra a magyar jégkorong-válogatott. A kezdő, most kihirdetett 38 fős keretben kilenc fehérvári hokis található. A felkészülési meccsek sorát április 16-án hazai jégen a Lengyelország elleni összecsapás nyitja, majd a vb május 15-i nyitányáig még kilenc alkalom lesz a formába hozásra, olyan ellenfelekkel, mint Svájc, Kanada, Szlovénia, Japán, Norvégia és Dánia. A világbajnokságot május 16-án, Zürichben Finnország ellen kezdik meg fiaink Majoross Gergely szövetségi kapitány vezetésével.
Alapvetés, hogy a játékoskeret – sőt, kisebb mértékben a stáb is – még alakulni fog, hiszen nem mindenki klubszezonja ért már véget, vagy éppen csak véget ért.
Utóbbi kategóriába tartoznak az Erste Liga, illetve az ICEHL elődöntőjével vasárnap végzők, előbbibe pedig azok, akik be is jutottak az EL fináléjába, valamint számos légiósunk, akik még versenyben állnak külföldön.
Mindezek nyomán a kezdő keretnévsorban szereplők közül sokan, de nem mindenki lesz ott kedd reggel a Tüskecsarnokban – egyéni elbírálás alapján dől el, ki, mennyi szünidőt kap, hogy kipihenje a fáradalmakat, kiheverje a kisebb-nagyobb sebesüléseit és regenerálódjon a válogatott-menetre.
Ellenben akik már korábban végeztek a klubfeladataikkal, az elmúlt két hétben amolyan rávezető edzéseket végezhettek a válogatott szakvezetőségével, azaz van mire alapozni.
A kezdő keret:
Kapusok : Bálizs Bence (FTC-Telekom), Nagy Kristóf (FTC-Telekom), Vay Ádám (Ocelári Trinec, cseh)
Hátvédek : Csollák Márkó (DVTK Jegesmedvék), Farkas Olivér (Ketterä, finn), Hadobás Zétény (FTC-Telekom), Horváth Donát (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Milán (FTC-Telekom), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Szivák Gergő (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szongoth Döme (Peninsula Panthers, kanadai), Tornyai Gábor (UTE), Tóth Gergely (FTC-Telekom), Vén Bendegúz (Södertälje, svéd)
Csatárok : Bartalis István (Hydro Fehérvár AV19), Dobos Bendegúz (KeuPa, finn), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Fehér Kolos (Amarillo Wranglers, amerikai), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Keresztes Levente (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Kiss Patrik (UTE), Laskawy Ferenc (FTC-Telekom), Mattyasovszky Gergely (FTC-Telekom), Mihalik András (FTC-Telekom), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Molnár Bálint (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Molnár Dávid (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (FTC-Telekom), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Schlekmann Márk (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Sofron István (FTC-Telekom), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19)

A felkészülési találkozók menetrendje:
Április 16., csütörtök, 19:00 (Budapest, Megyeri út): Lengyelország, április 17., péntek, 19:00 (Megyeri út): Lengyelország, április 23., csütörtök, 19:45 (Biel): Svájc, április 24., péntek, 19:45 (Biel): Svájc, április 24., péntek, 19:00 (Szombathely): Japán, április 25., szombat, 18:00 (Győr): Japán, május 1., péntek, 14:00 (Koppenhága): Norvégia, május 2., szombat, 15:00 (Koppenhága): Dánia, május 7., csütörtök, 18:30 (Bled): Szlovénia, május 13., szerda, 19:00 (Neuchatel): Kanada.
A vb-menetrend:
Május 16., szombat, 16.20: Finnország
Május 17., vasárnap, 16.20: Ausztria
Május 19., kedd, 20.20: Nagy-Britannia
Május 22., péntek, 16.20: Németország
Május 23., szombat, 16.20: Svájc
Május 25., hétfő, 16.20: Egyesült Államok
Május 26., kedd, 12.20: Lettország
Minden világbajnoki mérkőzés Svájcban, Zürichben kerül megrendezésre.
(Fotó: MJSZ)











0 hozzászólás