Az elmúlt időszakban vereség vereséget követett az Alba FKC NB I-es női kézilabda csapatánál, ma azonban sikerült egy dicséretes 30-27-es győzelmet aratnia a nemzetközi porondon is érdekelt, tavalyi bronzérmes Mosonmagyaróvár ellen. Az már más lapra tartozik, hogy Gyurka János alakulata nincs éppen topformában, Covid-szünetet követően két vereséggel tért vissza, majd jött a mostani, a harmadik is. Fehérvári oldalon Triscsuk hiánya okozott gondot, de ez is belefért. A kapuban Pijevic remekelt, elől pedig Takó 7, Töpfner 6, Varga 5 gólt szerezve húzta leginkább csapata szekerét. Ezzel a két ponttal maradt a 11. helyen az AFKC, de legalább 2 ponttal eltávolodott a már kieső helyen álló Vasastól. Mivel februárban a Fradi, majd a Győr vendégeként nem számíthatnak pontra Utasiék, előtte, február 12-én, hazai környezetben a Vasas legyőzése kötelező lesz számukra.
0 hozzászólás