Bűnmegelőzési nap három helyszínen

Szerző: Media24

2022-04-11

Ifjúságvédelmi előadással, a bűnmegelőzés múltját és jelenét bemutató kiállítással, és a Városház téren közösségi programokkal készül a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a bűnmegelőzés napjára. Április 12-én, kedden három helyszínen: a Bűnmegelőzési Központban, a Fehérvári Civil Központban és a Városház téren várják az érdeklődőket.

A települések biztonsági problémáira, a fiatalok felvilágosítására, az áldozattá válás megelőzésére, az áldozatsegítésre és az elkövetők reintegrációjára fókuszál a bűnmegelőzés napja minden év április 12-én. Egész napos eseménysorozattal készül a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság is. Kedden 9 órakor a „Bűnmegelőzés jelene és múltja” kiállítással indul a nap a Jancsár utcai Bűnmegelőzési Központban, ahol 9.30 órakor virágültetés lesz az építészeti bűnmegelőzés jegyében, majd egész nap gyermekfoglalkoztatóval várják a fiatalokat. Ennek keretében prevenciós kisfilmeket vetítenek, és játékos bingó versenyt rendeznek.

14.30 órakor a Fehérvári Civil Központban a kapitányság ifjúságvédelmi és bűnmegelőzési programját mutatja be dr. Vörös Ferencné rendőrségi főtanácsos, a főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője. A napot 17.30 órától a Városház téren kezdődő a „Bűnmegelőzés éjszakája” esemény zárja.

Részletek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közösségi oldalán olvashatóak.

(ÖKK, FMRFK)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Written by Media24

2022-04-11

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Nincs szó gyermekrablásról!

Nincs szó gyermekrablásról!

Egy korábbi körözés és a hozzá kapcsolt téves információ önálló életre kelt a közösségi oldalakon, ami riadalmat...

Share This