Úgy tűnik, korán érkezik a tavaszias időjárás

A meteorológiai előrejelzések szerint ezen a héten kitart a kora tavaszias időjárás, a szelesebb időszakok is csökkennek, hajnalban még sokfelé lesz fagy, nap közben viszont többnyire szép derűs, 12-16 fok közötti hőmérsékleti maximumokkal számolhatunk, de hétvégén már 18 fok is lehet. Azt ennyire korán nem lehet kijelenteni, hogy az év végéig búcsút inthetünk a télies időjárásnak, de a mostani modellezések szerint a következő hetekben tartósan 10 fok körül, illetve felette maradnak a napközi csúcsértékek, ugyanakkor a szél és az eső még gyakori vendégek lesznek.

Az Időkép prognózisa szerint szerdán napos-gomolyfelhős időre készülhetünk, számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet még sokfelé kísérhetik élénk, erős lökések. Kora reggel -1, délután pedig 12 fok körül alakul a hőmérséklet a térségben.

Csütörtökön a legtöbb helyen fagyos lesz a reggel, a minimumok -7 és 0 fok között alakulnak, néhol pára-, ködfoltok képződhetnek. Napközben országszerte napos, száraz idő várható, legfeljebb vékony fátyolfelhők sodródnak fölénk északnyugat felől. A Dunántúl északi, északnyugati felén élénk lesz a déli, délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.

Pénteken nem várható csapadék, csaknem zavartalan lesz a napsütés, legfeljebb kezdetben lehetnek fátyolfelhők az égen. A déli-délkeleti szél gyenge, mérsékelt lesz. Hajnalra -7, +1 fokig hűl le a levegő, délután 9-15 fok várható.

Hétvégén túlnyomóan napos, száraz időre van kilátás, csapadék sehol nem várható. A többnyire délkeleti irányú légmozgás nem lesz jelentős, csak néhol a középső tájakon és a Dunántúlon kísérheti egy-egy élénk széllökés. Hajnalonként még többfelé fog fagyni, délutánonként pedig 12-17 fokra készülhetünk.

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. február
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728  

Written by Mátay Balázs

2026-02-24

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet