Ebben az évben is megörvendeztette a kisgyermekes családokat a Mikulás Székesfehérvár Belvárosában. A program a Szabad Színház ünnepi előadásával kezdődött szombaton délután az Adventi Színpadon, majd megérkezett a várva várt Télapó a Városház térre.
Ismét nagy volt a tömeg szombaton este a Városház téren. Sok-sok fehérvári kisgyermek, szülő és nagyszülő jött el a Mikulásváró családi délutánra, melyet a Szabad Színház közreműködésével rendezett meg a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ.
A program A nagy csokoládé express című előadással kezdődött, melynek kalandos történetébe a gyerekeket is bevonták. Közben a családok örömére megérkezett a Mikulás, kedves szavakkal illette és édességgel ajándékozta meg a székesfehérvári gyerekeket, akik ebben az évben is nagyon jól viselkedtek! Közben a program ideje alatt manóképző játékok is zajlottak a téren manófalvi delegációval, csengettyűzéssel, manó-kvízzel, ajándékszállítással, hógolyódobálással, fenyőszlalommal és virgácsküldéssel. A program az Élő Adventi Kalendáriummal zárult, melynek keretében a Mikulás is megjelent a Városháza egyik ablakában.
(ÖKK, fotó: Kiss László)











0 hozzászólás