Röplabda: a MÁV Előre nyerte a csúcsrangadót, ezzel veretlenül az alapszakaszt is

Szerző: Mátay Balázs

2026-03-22

Hazai pályán 3-1-re legyőzte a nagy rivális Fino Kaposvárt a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának 24. fordulójában, ezzel a fehérvári csapat százszázalékos teljesítménnyel zárta az élen a bajnokság leghosszabb etapját, így rájátszás minden párharcát pályaelőnyben kezdi.

A vasárnap esti csúcsderbi első szettjét tükörsimán húzta be 25-28-ra a Loki, egyetlen pillanatig sem vezetett a Kaposvár. A második már szorosabban alakult, de ebben is csak az elején tudott időlegesen vezetni a somogyi egylet, 5-4 után egyenlített és vette át a vezetést a címvédő, s bár 19-19-nél beérte riválisát a Fino, a hajrá Omar Pelillo alakulatáé volt, mely 25-22-re vitte el ezt az etapot.

A harmadik játszma volt az utolsó esélye a rekordbajnoknak, hogy visszajöjjön a meccsbe, amihez kellett a Loki rövidzárlata is a hajrában, mert a hazaiak már 20-15-re vezettek, de „leolvadtak”, éppen annyira, hogy a Kaposvár egyenlítsen, majd végül 25-23-ra elvigye ezt a szakaszt.

Nem tartott sokáig a somogyiak öröme, mert a negyedik szettben már nem tette meg nekik azt a szívességet a MÁV Előre, hogy visszaengedje masszív hátrányból. 5-5-ig tartotta a lépést a Fino Kaposvár a hazaiakkal, akik elléptek előbb 9-6-ra, majd 16-9-re, amivel már el is dőlt érdemben a csata. 18-15-ig még visszakapaszkodott a rekordbajnok, de ez nem zavarta meg a címvédőt, amely egy 7-1-es rohammal lezárta a játékrészt és a meccset. Előbbit 25-26-ra, utóbbit pedig 3-1-re, teljesen megérdemelten.

Ezen a napon egyértelműen jobb volt a MÁV Előre Foxconn, mint ahogy az alapszakaszt is vitathatatlanul jogosan nyerte meg. A folytatásban már csütörtökön (március 26.) kezdődik a negyeddöntős kör, a Loki hazai pályán kezd, minden bizonnyal az alapszakasz nyolcadikja, a TFSE ellen, majd – ha a negyeddöntőt sikeresen veszik az esélyesebb csapatok – az elődöntőben a Pénzügyőr következhet.

A klub női csapata az alapszakaszt csak a 6. helyen zárta, így a célként kitűzött 4 közé jutás helyett az 5.-9. helyekért küzdhet. Ennek az etapnak a harmadik meccsén 3-2-re kikapott a „kisvasastól”, a Vasas SC-től, így jelenleg csak a 8. helyen áll.

A folytatásban két olyan meccsen javíthat, melyeken egyértelműen esélyes: először március 28-án, szombaton 16.00 órakor hazai pályán a TFSE ellen, majd április 2-án, 18.00 órakor Balatonfüreden a sereghajtó Szent Benedek RA vendégeként.

(Fotó: MÁV Előre SC)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. március
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Written by Mátay Balázs

2026-03-22

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet