Székesfehérvár költségvetése 2025 – a képviselőket tájékoztatta a polgármester

Ezekben a hetekben is nagy erőkkel zajlik Székesfehérvár 2025. évi költségvetésének összeállítása. A város működését alapjaiban meghatározó előterjesztést február 14-én nyújtják be a képviselőtestületnek, majd a Közgyűlés február 21-én tárgyalja a javaslatot. Dr. Cser-Palkovics András polgármester csütörtökön a Városházán tájékoztatta az önkormányzati képviselőket a tervezés állásáról.

A csütörtöki polgármesteri találkozó kiemelten fontos volt abból a szempontból is, hogy Székesfehérvár Közgyűlésében az októberben kezdődött önkormányzati ciklusban több új képviselő lett a képviselőtestület tagja, akik ezúttal első ízben kaptak tájékoztatást a tervezés összetett munkafolyamatáról.

A megjelenteknek dr. Cser-Palkovics András polgármester – Mészárosné Jasztrapszky Regina gazdasági igazgatóval közösen – mutatta be a költségvetés felépítését, összeállításának jogszabályi környezetét és végrehajtását, illetve azokat a stratégiai szempontokat – kötelező és vállalt feladatokat, kihívásokat és lehetőségeket –, melyek mentén a költségvetési rendelet tervezése és végrehajtása megvalósul.

Székesfehérvár polgármestere arról tájékoztatott, hogy hosszas előkészítést követően, határidőre elkészül az előterjesztés, melyet február 14-én, pénteken nyújtanak be a testületnek. A büdzsé várhatóan több mint 90 milliárd forintos bevételi-kiadási főösszeggel számol, és 2025-ben is biztosított lesz a város stabil, biztonságos, kiegyensúlyozott működtetése. A tervezet tartalmazza a folyamatban lévő fejlesztések továbbvitelét és új fejlesztések indítását, emellett jelentős összegekkel számol a bérek és a béren kívüli juttatások emelésére az önkormányzati intézményekben és vállalatoknál.

A február 14-i benyújtást követően Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése február 21-én tárgyalja a város 2025-ös költségvetésének tervezetét.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Written by Media24

2025-01-30

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This