Sóstói séta a meseösvényen

Szerző: Mátay Balázs

2021-09-20

A Sóstó Látogatóközpontban mutatták be annak a fejlesztésnek az eredményét, amelynek köszönhetően a fehérvári természetvédelmi terület hazánkban a harmadik, amely a Digitális Vándor applikáción keresztül „meseösvényként” bejárható. A Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár kezdeményezésére megvalósult program remélhetőleg még több látogatót vonz majd a Sóstóra, azzal, hogy a modern technikát is a természet és a népmesék megismerésének szolgálatába állítja.

Ingyenesen letölthető és offline – azaz nem „eszi a mobilnetet” – az a Digitális Vándor alkalmazás keretében letölthető program, amelynek segítségével immár a Sóstó Természetvédelmi Területet ’meseösvényként’ is megismerhetik a látogatók. Úgy, hogy közben az értékes élővilágáról tudnak meg információkat, játékos feladatokat oldanak meg, és mindezt a népmesék és népzene világába burkolva tehetik. Egyetlen fontos feltétel azonban van: szerencsére muszáj a helyszínen lenni, és tényleg végigsétálni a meseösvényen – emelte ki Szilvási-Grund Helga, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója.

A Digitális Vándor alkalmazást egy éve indította el az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, valamint az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda. A pandémia időszakában nyílt meg a lehetőség, hogy egy sokszereplős helyi összefogással a Sóstó is csatlakozzon ehhez, így lett a 39. ösvény és egyúttal a 3. meseösvény a fehérvári Természetvédelmi Terület. „Fenyvesi Lászlóné könyvtáros kolléganőmmel kezdtük el kidolgozni a Sóstó Meseösvény megvalósítását. Elsődleges célunk az volt, hogy a meséket, a természetet és a digitális világot ötvözve a családoknak, a különböző életkorú csoportoknak egy újabb kikapcsolódási lehetőséget biztosítsunk.” – elevenítette fel a kezdeti lépéseket Szilvási-Grund Helga.

„Nagyon ötletesek az elnevezések és nagyon szép az applikáció grafikája. Örülök, hogy a készítők a mese köré szervezték ezt a közel 4,5 km hosszú, két és fél órás elfoglaltságot adó programot, mert így ismét lehetőséget tudunk adni a családoknak, hogy a városon belül, csodálatos természeti környezetben egy jót kiránduljanak, közben mesét hallgassanak, beszélgessenek, csodákat fedezzenek fel. És ami fontos: közben nevelni is lehessen a gyerekeket arra, hogyan mozgunk a természetben, mire vigyázzunk.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki azt kívánta, hogy minél többen töltsék le az applikációt, szerezzen örömet sokaknak. Nem elfeledkezve arról sem, hogy mit köszönhetünk a természetnek, és hogy mivel tartozunk, hogy ebből valamit vissza is adjunk.

Hogy kerül egy vízipisztoly egy képviselő táskájába?’ – ezzel a kérdéssel kezdte köszöntőjét Brájer Éva. Maroshegy önkormányzati képviselője egy tegnapi, Vértesbeli kirándulás emlékét elevenítette fel, melyen a családja gyermektagjai is részt vettek. Kiemelte: a gyermekekben benne van a mese iránti vágy, maguk is meseírók, mégha ehhez más eszközöket is használnak, mint szüleik. A generációk közötti ellenállás helyett a mesék világának és a technikának a találkozási pontjaira hívta fel a figyelmet. „Nagyon is bölcs dolog a kettőt ötvözni, mert pont ezzel tudunk talán a fiatalabb generációknak, akik már hozzászoktak ezekhez az eszközökhöz, mégis új élményeket nyújtani.” – hangsúlyozta Brájer Éva. Emellett a Gárdonyinak a mesékhez kapcsolódó küldetését emelte ki, valamint azt, hogy Maroshegyen milyen szerencsésen összeér a művelődési ház és a városrész óvodájának szakmai munkája, és a Sóstó, mint egy közeli természeti csoda.

A fejlesztésben a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. és a Sóstó Látogatóközpont volt a legfőbb partner, Véber Mónika környezeti nevelő és Csete Gábor természetvédelmi szakmai vezető képviselte őket a hétfőn délutáni bemutatón. Mint ígérték: a hétvégi sóstói programon a résztvevőkkel közösen is kipróbálják majd az applikációba felkerült túrát.

A Digitális Vándor mobilalkalmazás ingyenesen letölthető a Google Play vagy App Store áruházakból, ahol a Sóstó Meseösvény – Székesfehérvár ösvényt kell kiválasztani. Utána pedig, irány a Sóstó, és indulhat a séta!

(ÖKK – Stettler Zsuzsa, fotó: Bácskai Gergely)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Mátay Balázs

2021-09-20

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This