Róth Péter: „A lakóutcák alkalmatlanok az átmenő forgalomra!”

Székesfehérvár alpolgármestere, Öreghegy déli részének önkormányzati képviselője, Róth Péter Facebook-posztjában hívta fel a figyelmet a problémára, amit a Nagyszombati utca felújítása kapcsán bevezetett ideiglenes útzár okozott, ugyanis a közeli szűk lakóutcák nem alkalmasak olyan mértékű átmenőforgalom-terhelésre, mint aminek jelenleg ki vannak téve.

„A lakóutcák alkalmatlanok az átmenő forgalomra! Kértem a pontosabb kitáblázást és fokozottabb rendőri jelenlétet, mert a Poprádi és Lomnici utcákban nehéz a helyzet. Reményeim szerint a teljes útzár idejének felén már túl vagyunk, a következő fázisban pedig félpályás zárás mellett végzik majd a Nagyszombati utca felújítását.” – írja bejegyzésében Róth Péter.

Mint ismert, a Nagyszombati utca Zsolnai út és Aranybulla sétány közötti szakaszának felújítása augusztusban teljes útzár mellett folytatódik. Az augusztus 4-i lezárás óta eltelt időszakban rengeteg jelzés érkezett a környező utcákban élőktől, hogy sokan választják kerülőútnak a kis utcákat, miközben azok nem alkalmasak ekkora átmenő forgalom levezetésére.

Fontos felhívni a figyelmet, hogy az érintett, keskeny utcák lakó-pihenő övezeti besorolásban vannak, amit az utca elején kihelyezett tábla is jelez mindenhol. Itt speciális KRESZ-előírások védik a lakókat, azaz CSAK CÉLFORGALOM okán lehet behajtani (röviden összefoglalva: ott lakók, hozzájuk látogatók, áruszállítók, közszolgálati járművek), a megengedett maximális sebesség pedig 20 km/óra.

Arra kérik a közlekedőket, hogy a lezárt szakasz kikerülésére a Fiskális és a Pozsonyi utat, vagy a többi, átmenő forgalomra alkalmas öreghegyi utcát válasszák.

A Nagyszombati utcában végzett munkálatok folyamatosan haladnak, a víziközművek kiváltása után az utat kiszélesítik, járdát építenek, az útburkolaton irányhelyes kerékpársávok is helyet kapnak, valamint az Aranybulla sétánynál autóbusz-megállóhelyeket és gyalogos-átkelőhelyet is kialakítanak.

A várhatóan a hónap végéig tartó forgalomkorlátozás idejére kérik és köszönik a közlekedők együttműködését, megértését!

(ÖKK/Media24/fotó: Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. augusztus
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Written by Mátay Balázs

2026-08-13

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet