A Szent István-székesegyház ‘56-os emlékkeresztjénél néma koszorúzással rótták le tiszteletüket a vármegye és a város vezetői október 23-án a 69 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc hősei előtt. A Vörösmarty Színházban dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Molnár Krisztián vármegyei közgyűlési elnök osztotta meg gondolatait az emlékezőkkel, akik az 56-os szín című drámát is megnézhették.
A Bazilika ’56-os emlékkeresztjénél a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar kíséretével, a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét október 23-án délután a megemlékezés. A katonai díszőrség felállítása után néma koszorúzással rótta le tiszteletét 1956 hősei és áldozatai előtt dr. Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás országgyűlési képviselő, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke és dr. Tanárki Gábor főispán. Az emlékkeresztnél elhelyezték koszorúikat a rendvédelmi szervek, az egyházak, a pártok képviselői, valamint az emlékező polgárok is, majd a tiszteletadás a Szózat hangjaival zárult.

Az ünnepség idén a Vörösmarty Színházban folytatódott, ahol elsőként Székesfehérvár polgármestere szólt: „A történelem kevés nemzetet és nemzedéket állít akkora próbatétel elé, hogy egy gonosz birodalommal, vagy egy végletekig hazug ideológiával szemben szinte a semmiből kelljen egyéni és nemzeti szabadságát újra és újra kivívnia.” – kezdte beszédét dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, hazánk és városunk elmúlt fél évezredében számos próbatétel volt, ám ezek közül az 1956-os forradalom kiemelkedik: időben Ők állnak hozzánk legközelebb és élesen láthatjuk, hogy nem pusztán külső hódítókkal, elnyomókkal, hanem hatalomvágyó, gátlástalan hazai kiszolgálóikkal is meg kellett küzdeniük.

„A mi nemzedékünk: a szabadság örököse. Éppen ezért szeretnék mindenkit óva inteni attól, hogy ezt a felbecsülhetetlen értéket könnyelmű történelmi párhuzamokkal csorbítsa. (…) Önző, hatásvadász célból használni olyan vérrel és szenvedéssel teli fogalmakat, mint a diktatúra, egyenlő ezeknek a szavaknak a kiüresítésével és a valódi terror relativizálásával. A valódi terroréval, melyben valóban elég volt egyetlen félreérthető mondat, egy elmés vicc, egyetlen „macskás fadísz”, és azonnal családok szakadtak szét, életek mentek tönkre, ahol a humor megtorlása Recsk pokla, a kritika büntetése az Andrássy út 60. bitófája volt. A politikai célokból való összehasonlítás – akár csak a sugalmazása is – tehát nem a mai viták súlyát emeli fel, hanem eleink áldozatát alacsonyítja le.” – fogalmazott a polgármester, aki szerint „az igazi tiszteletadás az, ha képesek vagyunk a különbségeinken felülemelkedni, közös célokat találni, és azokat egységben megvalósítva végül egy olyan várost tovább adni a következő generáció tagjainak, amely környezetében és közösségében is méltó marad Szent István akaratához és 1956 fehérvári fiataljainak álmaihoz.” – osztotta meg gondolatait az emlékezőkkel dr. Cser-Palkovics András.

„1989. október 23-a óta ez a jeles nap, a szabadság napja, kettős nemzeti ünnep Magyarországon. Elsősorban az 1956-os forradalom kitörésének napja, és – nem véletlenül – a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja is. Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma, és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar és egyetemes történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt.” – emlékeztette a megjelenteket dr. Molnár Krisztián. A Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke köszönetét fejezte ki azoknak a fiataloknak, akiknek fontos múltunk megértése, és vállalják azt a feladatot, hogy 1956-ot megértessék azokkal a kortársaikkal, akik inkább azonosulnak az uniformizált világgal és az egyéni szabadság fontosságával, s nem szívesen hallják azt, hogy felelősség. Azt pedig, hogy a jövőért érzett felelősség a szabadság igazi záloga, üres frázisnak gondolják. Ezért is példás, hogy itt, Székesfehérváron évről évre lelkes fiatalok jelenítik meg ’56 igaz történeteit, szellemiségét. Dr. Molnár Krisztián szerint az emberek elsősorban nyugalmat akarnak, békét és biztonságot. Nem a küzdelem, a harc, az ellenállás, a folyamatos csatározás a céljuk, hanem az, hogy kiteljesítsék az életüket, tudjanak egyről a kettőre jutni, lássák felnőni az unokáikat, tudjanak szót érteni szomszédjaikkal. „2025-ben a magyar ’56 annak a jelképe, hogy a szabadságot sohasem szabad birodalmi ügyek szintjére süllyeszteni. Azt mindig az önrendelkezésükkel bíró népek szintjére kell emelni.” – jelentette ki dr. Molnár Krisztián, aki Albert Camus ’56 első évfordulóján írt gondolatait idézte: ’Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!’ Ezt a ’királyi örökséget’, amit Európának az 56-os magyar hősök adtak, mindannyiunknak tisztelnünk, őriznünk és értenünk, követnünk kell ma is, 2025-ben!”– zárta beszédét a közgyűlés elnöke.

Az ünnepi gondolatokat követően a közönség a Teleki Diákszínpad és az Örökség Csoport közös produkcióját nézhette meg. A Somos Ákos által írt és rendezett darab – amelynek koreográfusa Rovó Tamás volt – méltón, mégis modern, a ma fiatalsága számára is érthető, befogadható módon tisztelgett az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei, az álmodók és mártírok emléke előtt. A dráma Az ember tragédiája egyfajta továbbgondolásaként azt mutatta be, mit tapasztalna, mit érezne Ádám, Éva és Lucifer, ha még egyszer időutazásra indulnának és eljutnának egy olyan korszakhoz – a magyar forradalomhoz – amikor az eszme tiszta maradt, amikor egy nép a kezébe vette saját sorsát. Az előadás kiváló vendég-szövegei – Bereményi Géza, Likó Marcell, Székely János, Szüdi György és Vas István művei – elemi erővel ragadták meg a közönség figyelmét, megidézve a korszak hangulatát és a hétköznapi hősöket, így az sem véletlen, hogy az ifjú színészeket ötször tapsolta vissza az emlékező közönség. Méltó ünnep, méltó örökség volt ez 1956 szellemében, ami megerősítette, hogy a szabadság eszméje nem halványul el, amíg őrizzük egymást és történelmünket.
Aki szeretné megnézni az 56-os szín című előadást, az pénteken 19.40-től megteheti ezt a Fehérvár TV csatornáján!
(ÖKK, Media24, fotó: Mátay Balázs, Simon Erika)











0 hozzászólás