Nyolcvanhárom osztály közel kétezer érettségire, illetve szakmai vizsgákra készülő diákja búcsúzott szombat délelőtt a várostól és az alma matertől a közös ballagási ünnepségen. Székesfehérvár polgármestere azt kívánta nekik, valósítsák meg álmaikat, s ha lehet, minél többen itt, Székesfehérváron teljesedjenek majd ki hivatásukban.
A szélrózsa minden irányából hömpölygött szombaton délelőtt az ünneplőbe öltözött fiatalok áradata a Városház térre: idén az elmúlt évekhez képest jóval több, 20 iskola 83 osztályának 1998 diákja volt „hivatalos” Székesfehérvár közös ballagási ünnepségére, ahol az érettségi, illetve a szakmai vizsgák előtt álló diákoktól köszönt el a város közössége.
A közel kétezer végzőst a város nevében dr. Cser-Palkovics András köszöntötte és búcsúztatta, aki kiemelte, az egyik kedvenc ünnepsége a városi ballagás, fantasztikus látványt nyújt a a sok fiatal Székesfehérvár gyönyörű, történelmi főterén. A polgármester felidézte, sok évtizedes, talán az országban is egyedülálló rendezvény a közös ballagás, és könnyen lehet, hogy aki most ballag, annak az anyukája vagy apukája is ugyanúgy itt állt korábban egy városi ballagáson, és a remények szerint sokaknak a gyermeke is ugyanígy, ugyanitt búcsúzik majd középiskolai tanulmányaitól. „Bízom benne, hogy ezek a középiskolás évek önöknek, nektek sok élményt, sok értéket is tartogattak, sok barátság, sok olyan emberi kapcsolat született, ami majd évtizedek múlva is élni fog. Bízom abban is, hogy az értékek mellett azt a tudást is megkapták, hogy akár az érettségi, akár a szakmai vizsga következzék, sikeresek tudnak majd lenni!” – bíztatta a nagy megmérettetés előtt állókat dr. Cser-Palkovics András. Hozzátette, biztos abban, hogy amiként a dal szól, mindenkiben ott vannak az álmok, a megvalósítandó célok: miért félnénk, miért élnék, ha nem egy álomért? „Azt kívánom, hogy érjék, érjétek el az álmaitokat, s ha lehet, minél többen közületek ezt itt, Székesfehérváron tegyétek meg. És hogyha máshova mentek, akkor minél többször térjetek vissza Székesfehérvárra, mert ez a város a ti városotok! – mondta a polgármester, akinek a beszédét nagy tapssal köszönték meg a ballagók.
A ballagó diákok nevében Böhm László, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke, a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola végzős diákja búcsúzott. „Nehéz szavakba önteni mindazt a sok érzelmet és gondolatot, ami most megfogalmazódik bennünk. Beszélni a félelmeinkről és hangot adni annak, ami szabaddá tesz. Feleleveníteni, amikor először léptünk be iskolánkba, vagy ahogyan megismerkedtünk osztálytársainkkal. Felidézni a sok programot, kirándulást, közös bulit, az elmúlt éveket.” – fogalmazott a Székesfehérvári Diáktanács elnöke. „Nem kell a jövőtől félnünk, mert minden szükségeset megkaptunk, hogy kitaposhassuk a saját utunkat. Ehhez biztos alapokat kaptunk szüleinktől, tanárainktól, barátainktól és városunktól.” – jelentette ki Böhm László, aki szerint úgy kell hozzáállni a most következő vizsgákhoz, hogy “az egy szép történetként maradjon meg: bátran és merészen, hogy minden akadályt le tudjunk küzdeni! Ám az életben igazán sikeresek csak akkor lehetünk majd, ha azzal foglalkozunk, amit szeretünk, mert ezáltal válunk szabaddá!” – üzente Böhm László, megköszönve a tanároknak, hogy „fogták a kezünket, szüleinknek, hogy öleltek bennünket, barátainknak, hogy mellettünk voltak jóban és rosszban.”
A rendezvény végén, szép hagyományként az iskolák végzős diákjainak képviselői emlékszalagot kötöttek Székesfehérvár zászlajára, s közben Zsigmond Lala adta elő a Republic Ezt a földet választottam című dalát, majd az ünnepség a Szózat közös eléneklésével zárult.
A ballagási ünnepségen részt vett Vargha Tamás országgyűlési képviselő, Mészáros Attila, Róth Péter, Lehrner Zsolt és Horváth Miklós Csaba alpolgármesterek, a város önkormányzatának számos képviselője, valamint Horváth Lajos Zoltán, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója, Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója, Vörös Csaba, a Székesfehérvári Intézményi Központ főigazgatója és Sipos Imre, az Oktatási Hivatal tartalomfejlesztési és tankönyvkiadási elnökhelyettese is. Ugyancsak megjelentek a városi búcsúztatón a Székesfehérvári Diáktanács elnökségének tagjai, valamint a székesfehérvári oktatási intézmények vezetői, pedagógusai is.
(ÖKK, fotó: Media24, Sántha Róbert)
0 hozzászólás