Bajvívás, lovagi küzdelem – indul a Fehérvári Lovagi Akadémia

Székesfehérvár történelmi hagyományaihoz tökéletesen passzoló, kuriózumnak számító oktatással bővül a paletta február 21-től: indul a Fehérvári Lovagi Akadémia, melyen a téma legjobb, nemzetközi szinten ismert kutatói avatják be a résztvevőket a középkori lovagvilág minden aspektusába, a bajvívástól kezdve az építészeten át egészen a költészetig. A 2038-as Szent István Emlékévhez kapcsolódó program részleteiről szerdán tartott sajtótájékoztatót a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban Róth Péter alpolgármester, Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója, Belegrai Tamás, a múzeum régészeti, örökségvédelmi és tudományos főosztályvezetője, valamint Haraszti Zsigmond múzeumpedagógus.

„Az Önök korosztálya lesz az, amely 2038-ban Székesfehérvár lakosságának gerincét alkotja majd!” – köszöntötte a Fehérvári Lovagi Akadémia indulásának bejelentésén résztvevő fiatalokat a Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpontban Róth Péter. Székesfehérvár alpolgármestere kiemelte, Szent István király halálának 1000. évfordulójára, 2038-ra készül a város. „Erre a különleges évfordulóra szeretnénk megerősíteni Székesfehérvár lakóinak történelemtudatosságát. Köszönöm, hogy a múzeum ebben kiemelkedő szerepet vállal!” – tette hozzá az alpolgármester, aki felidézte, idén immár a negyedik olyan alkalom lesz a Királyi Napok során, amikor a lovagkor kerül a középpontba. Mindezen túl a múzeum egy kulturális missziót, az Akadémia elindítását is felvállalta: „Olyan fiatalokat és fiatal felnőtteket várunk, akiket érdekel a hagyományőrzés, de szeretnének akár fizikai gyakorlatokon is részt venni, ezzel is közelebb hozva a mához a középkor világát.” – buzdított a jelentkezésre Róth Péter.

„A Szent István Király Múzeum a lovagkor iránt érdeklődőket szólítja meg a február 21-én, szombaton induló Fehérvári Lovagi Akadémiával, s mindehhez egy olyan, neves szakemberekből álló gárdát sikerült felvonultatni, akiktől valóban lehet és érdemes tanulni!” – emelte ki Pokrovenszki Krisztián, a múzeum főigazgatója, aki arra is kitért, hogy az elméleti szemináriumokon, előadásokon túl valódi küzdelmekre is lesz lehetőségük a jelentkezőknek. Ehhez az is hozzájárul, hogy az Ars Ensis Lovagi Kör és Kardvívó Iskola Egyesületnek mostanra egy fontos, kihelyezett székhelye lett Székesfehérvár. „Nagy Lajos születésének 700. évfordulóját idén ünnepeljük, akinek az uralkodása alatt a lovagi kultúra fénykorát élte Magyarországon. Augusztusra egy kiállítással is készülünk ezzel kapcsolatban, valódi középkori forgatag várható tehát a nyáron.” – tette hozzá a főigazgató.

„Egy olyan szakmai programot állítottunk össze, ami ebben a formában és ebben a léptékben egyedülállónak számít Magyarországon. Az előadások esetében külön figyelmet fordítottunk arra, hogy mind hazai, mind nemzetközi szinten elismert szakértők, tudósok avassák be a résztvevőket a lovagi élet minden aspektusába, legyen szó akár hadászatról, bajvívásról vagy építészetről, gasztronómiáról, sőt költészetről. A szakmai előadásokat workshopok követik, így a közösségépítés mint kiemelt célunk is megvalósul.” – ismertette a tematika összeállításának hátterét Belegrai Tamás, a Szent István Király Múzeum Régészeti, örökségvédelmi és tudományos főosztályvezetője. (Az előadók között szerepel többek között dr. Boda Mihály, dr. Hunyadi Zsolt, dr. Bárány Attila, dr. Töll László, dr. Négyesi Lajos, Bruzsik Krisztián, Szima Viktória és Zay Orsolya is.)

„Nem titkolt célunk, hogy a középkori akadémiák és lovagi testvériségek mintájára, ceremoniális háttérrel kiegészítve egyfajta múzeumi baráti kört hívjunk életre: a múzeum felé nyitottan, értően viszonyuló múzeumlátogató réteget szeretnénk megszólítani, akiket kifejezetten a Szent László vagy Anjou Nagy Lajos által fémjelzett lovagi kultúra hoz lázba. Ugyanakkor fontos kiemelni, nem egy újabb hagyományőrző egyesületet szeretnénk létrehozni, hanem azt, hogy az ilyen egyesületekkel összhangban, velük együttműködve, de mintegy tudományos szervként, akadémiaként működjön ez a lovagi testvériség, amelyhez minden csatlakozni vágyót szeretettel várunk.” – emelte ki a sajtótájékoztatón Haraszti Zsigmond múzeumpedagógus. Kérdésünkre hozzátette, 16 év feletti diákokat várnak: lesz lehetőség csak az előadásokat látogatni, a felesküdött lovagi aspiránsok pedig a középkori harcformákat élesben is kipróbálhatják. Jelentkezni a lovagi.akademia@szikm.hu e-mail címen lehet a különleges, tízhónapos sorozatra, melynek alkalmait minden hónap harmadik szombatjára tervezik a szervezők.

(ÖKK, Media24, fotó: Mátay Balázs)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. február
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728  

Written by Mátay Balázs

2026-02-04

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet