Állami közreműködéssel újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét az Önkormányzat

Közösségi oldalán jelezte Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület. Mint posztjában írja, ezt levélben is felajánlotta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszternek. A bejegyzés teljes szövege az alábbiakban olvasható.

„Az Arany János suli Tolnai utcai épülete felújítást igényel, ezt az elmúlt időszakban több szülő is kérte, a kérdéssel a közgyűlésen is foglalkoztunk.

A legsürgetőbb az épület felújításában a nyílászárók cseréje lenne. A földszinti 6 tanterem esetében ennek becsült ára 30 millió forint.

Az iskolák fenntartása persze állami feladat, de ahogy a múltban, úgy most is mindenben igyekszünk támogatni a fehérvári sulikat!

Anno az Arany János általános iskola épületét is közös állami-önkormányzati összefogással újítottuk fel, jó lenne ezt a gyakorlatot folytatni.

Ezért levélben jeleztem miniszter asszonynak, hogy most is készek vagyunk 50-50%-ban vállalni a költségeket.

A biztonságos, szép iskolai környezet megteremtése közös cél kell legyen! Amellett tehát, hogy gondoskodunk a saját fenntartású intézményeinkről, mindig készek vagyunk tenni az államiak fejlesztéséért is!

Ha választ adott a minisztérium, jelentkezem majd.”

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2026. október
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Mátay Balázs

2026-10-14

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet