A betlehemi Születés Templomából érkezett lánggal gyújtották meg a negyedik adventi gyertyát Fehérváron

Szerző: Mátay Balázs

2025-12-21

Az utolsó adventi vasárnapon kinyílt a Városháza élő adventi naptárának huszonegyedik ablaka: Miklósa Erika operaénekes A négy gyertya meséjét adta elő, majd elénekelte az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj című templomi éneket. Ezután a MusiColore Énekegyüttes műsora következett, majd Spányi Antal megyés püspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester meggyújtotta az adventi koszorún a Szeretet gyertyáját.

Vasárnap délután a szitáló eső ellenére is zsúfolásig megtelt ünneplőkkel a Városháza előtti tér. Fél hatkor kinyílt az élő adventi naptár 21. ablaka; Miklósa Erika operaénekes A négy gyertya meséjét adta elő, majd elénekelte az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj című templomi éneket, miközben a Városháza homlokzatán Dénes Tamarának, a Munkácsy Mihály Általános Iskola 13 éves diákjának „Manógyár” című alkotása volt látható.

Ezután a 2014-ben Székesfehérváron alakult MusiColore Énekegyüttes műsora következett, akik magyar és nemzetközi karácsonyi dalokat adtak elő.

A gyertyagyújtás előtt Spányi Antal megyés püspök osztotta meg gondolatait az ünneplőkkel. „Nagyon gyorsan eltelt az adventi időszak. Nemrég álltunk itt és hallgattuk a sok-sok gyerek szép énekét, amivel kinyitottuk az adventi időszakot és meggyújtottuk az első gyertyát. A készület ideje eltelt, már csak párat kell aludni, hogy eljöjjön a várva várt karácsony éjszaka, az ajándékozás öröme. A karácsonyt megelőző advent a várakozás, a remény ideje. Reméljük a szívünkkel, hogy Isten megengedi nekünk, hogy békességben, szeretetben éljünk, és ezt a szeretet ne csak a magunk lelkében őrizzük. A hit ad nekünk erőt, hogy ezt a szeretetet nap mint nap megvalósítsuk. Hogy a szeretet ne csak egy érzelem legyen, hanem a másik tisztelete, a másik megbecsülése és megértése, a másikhoz szeretettel való odafordulás – teszem, aminek örülne, teszem, ami neki jó. Egy mosoly, egy meghallgatás, egy köszöntés is sokat jelent az embernek. Amit a másiknak teszünk hittel és szeretettel, azt az evangélium tanítása szerint Jézus úgy fogadja, mintha neki magának tettük volna. Szívből kívánom, hogy ilyen gondolatokkal és ilyen lélekkel tudjuk megülni karácsony szent ünnepét.” – fogalmazott a püspök, majd az ünneplőkkel együtt közösen elimádkozta az Úr imádságát, a Miatyánkot.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester is köszöntötte a város főterén megjelenteket, majd megköszönte Spányi Antalnak, hogy az adventi időszakban megnyitotta a látogatók előtt a Püspöki Palota kertjét, ahova szeretettel vártak mindenkit, aki lelkiekben is szeretett volna felkészülni karácsony ünnepére. Felidézte, hogy az elmúlt hetekben sokan jöttek sétálni Székesfehérvár Belvárosába és más városrészekbe, és vettek részt a közösségi rendezvényeken. „Pár héttel ezelőtt azt kívántuk püspök úrral, hogy ne csak átrohanjunk az adventi időszakon, hanem éljük meg, amennyire csak tudjuk. Advent egy csodálatos időszak, lehetőséget ad az elcsendesedére, a karácsonyra való felkészülésre. Hiszem, hogy ebben az időszakban mindannyian kicsit jobb emberré váltunk. Azt kívánom, hogy ez tartson a következő napokban és vigyük át a 2026-os esztendőre is. Mert ha kicsit jobb emberek vagyunk, egymással is kicsit többet foglalkozunk, az tud minket erős közösséggé kovácsolni. Kedves Fehérváriak, áldott, békés karácsonyt és boldog ünnepet kívánok.” – zárta szavait a városvezető.

Az adventi koszorú negyedik, lila gyertyáját dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyés püspök a betlehemi Születés Templomából érkezett lánggal gyújtotta meg. A jászol helyén épült templomban található örökmécsesből vett lángot lámpásba zárva hozták Bécsbe, ahol nagyszabású ünnepség keretében vették át a különböző országok cserkészcsapatai, hogy minél több család otthonába eljutva égjen. A láng – melyet idén is György Antal csapatparancsnok vezetésével a 453-as Wathay Ferenc Cserkészcsapat tagjai hoztak el Székesfehérvárra – az összetartozás, a biztonság, a kölcsönös bizalom és a szeretet szimbóluma.

(ÖKK, fotó: Simon Erika)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. december
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Written by Mátay Balázs

2025-12-21

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This