43 év után is fáj – a szárazréti vonatbaleset áldozataira emlékeztek

Szerző: Media24

2025-09-09

A negyvenhárom éve történt szárazréti baleset áldozataira emlékeztek a Farkasvermi úti vasúti átjárónál kedden. 1982. szeptember 9-én tizenhat ember halt meg, amikor a vonat ütközött egy autóbusszal. Az áldozatok között nyolc gyermek is volt, köztük egy kilenc hónapos csecsemő, aki 21 éves édesanyjával együtt halt meg a balesetben.

Az emlékezők, hozzátartozók nem felejtenek: idén is virágokkal, koszorúkkal borították a baleset helyszínén felállított emlékművet.

Ismét néma csend borult Feketehegy-Szárazrétre szeptember 9-én 11 óra 55 perckor, az áldozatok hozzátartozói emlékeztek elveszített szeretteikre. Negyvenhárom évvel ezelőtt ezen a napon nyolc felnőtt és nyolc gyermek halt meg, amikor a Komárom felől érkező vonat ütközött a 37-es autóbusszal a feketehegy-szárazréti vasúti átjárónál.

Székesfehérvár városa nevében Szontaghné Kovács Erika önkormányzati képviselő helyezett el koszorút. Az áldozatok közül sokan a Vörösmarty Mihály Általános Iskolába jártak, az intézményből jelen volt a megemlékezésen Makainé Vida Bernadett igazgató és Dr. Simonné Kupeczik Mónika igazgatóhelyettes is.

A megemlékezést idén is Kétyi József szervezte, akinek 29 éves felesége vesztette életét a balesetben. Felidézte a számára és sorstársai számára örök tragédiához vezető csütörtöki napot, amelyen nyolc felnőtt és nyolc gyermek halt meg, és amit feldolgozni azóta sem tudtak. Kétyi József idén is emlékeztetett a más vasúti átjáróknál történt tragikus magyarországi balesetekre, Lökösházára, Pörbölyre, Mohorára és Siófokra. A megemlékezést követően az áldozatok családtagjai szeretteik sírját is felkeresték.

(Gáspár Péter)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. szeptember
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Written by Media24

2025-09-09

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This