38. Alba Regia Éremgyűjtő Találkozó – Goldziher Ignác tiszteletére készült az új érme

Szerző: Media24

2025-05-04

38. alkalommal rendezte meg vasárnap az Alba Regia Éremgyűjtő Találkozót a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete – Fejér Megyei Alba Regia Szervezete. A nagymúltú közösség hagyományainak megfelelően szabad éremcsere, vásár, és kamarakiállítás is várta az éremgyűjtőket.

A város nevében Horváth Miklós Csaba alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy a fehérvári éremgyűjtők egy nemes tevékenység mentén összetartó közösséget alkotnak, és magas színvonalú ismereteket adnak át egymásnak, valamint mindenkinek, akit érdekel a numizmatika izgalmas világa.

„Emellett hűen ápolják a városhoz való erős kapcsolatukat azzal is, hogy minden évben egy, Székesfehérvárhoz kötődő, ismert személyt ábrázoló darabbal bővítik a Fehérvári Nagyjaink című éremsorozatot. Köszönetünket fejezzük ki azért, hogy Magyarországon túlra is elviszik a szervezetük és a városunk jó hírét. Az Önök által kibocsátott királyérmeket legutóbb tavaly ősszel, Cambridge-ben mutatták be egy kiállítás alkalmával, jövő héten pedig a brit fővárosban, Londonban kezdődik egy újabb tárlat.” – tette hozzá az alpolgármester, kiemelve, hogy ez a komoly lehetőség csak olyanoknak adatik meg, akiknek a munkája értékes és figyelemre méltó.

A programot Csóka Ferenc, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke nyitotta meg, majd kitüntetéseket adott át Ulcz Miklós, a MÉE Fejér Megyei Alba Regia Szervezetének titkára. Az elnök kiemelte, hogy bár más városokban is hagyománya van az éremkiadásnak, de közel sem olyan intenzitással készülnek az alkotások, mint Székesfehérváron. Az országos egyesület 1969-ben alakult, azóta az éremművészet széles skáláját tudták bemutatni, több mint 122 szobrászművészt és éremművészt kértek fel, hogy érmeket készítsenek. Idén tavasszal is egy újabb taggal bővült a „Fehérvári Nagyjaink” című éremsorozat, a 13. új darab a székesfehérvári Goldziher Ignác világhírű keletkutató tiszteletére készült.

Vasárnap kamarakiállítás is nyílt, melynek keretében dr. Gergely Anna történész mutatta be Goldziher Ignác munkásságát, illetve a Székesfehérvár műemlékeit, köztéri képzőművészeti alkotásait megörökítő érmeket, valamint Izrael Állam pénzeit, érmeit is. A rendezvény egész ideje alatt szabad éremcsere és vásár várta az érdeklődőket.

(Bácskai Gergely)

 

Vörösmarty Rádió


Kiemelt partnereink

2025. május
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Written by Media24

2025-05-04

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet

Share This