Hétfőn este a MET Arénában Belgiumot fogadja a magyar férfi kosárlabda-válogatott az idei világbajnoki selejtezősorozat 1. csoportkörének zárásán. Az, hogy ennek lesz-e tétje, avagy sem, mindkét pénteki mérkőzéstől függött: amennyiben a mieink nyernek, és/vagy a franciák verik idegenben a belgákat, akkor nem kell már semmiképpen sem számolgatni a végén. Nos, az első verzió nem, ám a második bejött, így elkerüljük az izgalmakat a belgák ellen.
A magyar csapat Helsinkiben több, mint 12 ezer néző (ez Finnországban óriási szám) előtt jó kezdést követően kissé visszaesett, illetve a hazaiak triplazáporával nem tudott mit kezdeni. Na, meg persze az NBA-sztárral, Markanennel is nehezen bírtak Somogyiék. Minden idők legmagasabbra jutó finn játékosa 23 pontot szórt, közte két „trojkát”, s ezzel a mezőny legeredményesebbje lett.
A mi oldalunkon Perl és Golomán 18-18 pontig jutott, az Alba Fehérvár új szerzeménye, Meleg Gergő pedig 8 egységet szorgoskodott össze. A másik fehérvári kerettag, Pongó Marcell nem került a meccskeretbe, remélhetőleg csak a hétfő esti meccsre pihentette Okorn kapitány. Ami a végeredményt illeti, a finnek 85-77-re nyertek és harcban állnak a csoportelsőségért Franciaországgal.
Azzal a Franciaországgal, amely megtette azt a szíveséget a mieinknek, hogy Antwerpenben 80-72-re nyert Belgium ellen, az élen tartva saját magát, egyben „elrendezve” a magyar csapat biztos továbbjutását.
A magyar-belga összecsapás július 6-án, hétfőn 18.00 órakor kezdődik a MET Arénában. A találkozó előtt búcsúztatják a nemzeti csapattól a két fehérvári kötődésű ikont, Vojvoda Dávidot és Hanga Ádámot.
(Fotó: MKOSZ / Girgász Péter)











0 hozzászólás