Vasárnap választunk, nem csak 4 évre környezetünk országgyűlési képviselőjét és egy parlamenti többséget adó kormányzó erőt, hanem jövőt, családunk, gyermekeink jövőjét. Székesfehérvárt, az itt élőket 2010 óta Vargha Tamás képviseli az Országgyűlésben, vele készítettünk egy cikluszáró, összefoglaló interjút.

16 év. Lassan nagykorú lesz a képviselőséged! Mondhatjuk azt is, hogy ez egy korszak Székesfehérvár történetében. Hogyan értékeled ezt a 16 esztendőt?
16 év! Óriási büszkeség és megtiszteltetés, hogy a szülővárosomat képviselhetem az Országgyűlésben. Székesfehérvár a mindenem. Minden ideköt: házasságom, gyermekeim születése. Itt kezdtem tanári pályámat a Vasváriban. Röviden: büszke fehérvári vagyok! De igen 16 év munkáját is értékelni kell. Ehhez az értékeléshez látnunk kell, hogy honnan jöttünk, mi volt 2010 előtt és merre tart most városunk. Azért is fontos erről beszélni, mert a tiszás ellenfelem szerint 2010-ben mi a „készbe ültünk bele”. Nézzük mit jelentett ez a „kész” városunknak. 18 milliárd forint adósságot, leromlott iskolákat, törölt kórházfejlesztést, de „iskolapélda” a fűtőerőmű esete is. Innen indultunk. Éppen ezért szimbolikus volt, hogy az Orbán Viktor vezette kormány egyik első döntése pont a fehérvári kórház 2015-ben átadott épületének megépítése volt. Azóta megépült a második tömb is, számos fontos fejlesztést hajtottunk végre, most pedig a klíma- és légtechnikai beruházás zajlik és egy új CT is érkezni fog. Gimnáziumaink, iskoláink is folyamatosan felújításra kerültek, az utóbbi években erre 35 milliárd forintot költöttünk! De ha megnézzük a kultúra, a sport, a környezetvédelem, vagy a fehérvári egyházak helyzetét, nincs olyan terület, ahol nem fejlődés, előre mutató projektek lennének. A Vörösmarty Szinház jövője biztosított, megépült a multifunkcionális MET Aréna, megmentettük a Sóstót és elindult a Fehérvár Tüdeje program és megújultak templomaink. A közös munka eredményeként Székesfehérvár a legfejlettebb vármegyeszékhely lett. Kulturális, sport, gazdasági és politikai központja az országnak. Tudjuk, hogy nem vagyunk készek. De ez az az út, amin mi tovább szeretnénk haladni. A választóknak a békét, biztonságot, stabilitást és fejlődést ajánlom, és azt, hogy ne térjünk vissza a 2010 előtti „kész” állapotba még akkor sem, ha egy új kereskedő házal a régi áruval.

Mi az a terület, ahol kihívásokkal szembesültél?
Ne hallgassuk el, van olyan terület, ahol nem sikerült abban az ütemben előre lépnünk, ahogy szerettem volna. Ilyen például városunk közlekedése. Elkészült persze a Móri út első üteme, megépült a Déli összekötő út és befejeztük a Nyugati elkerülőt is, de látjuk, hogy ütemet kell váltani a közlekedés fejlesztésében. Andrással közösen éppen ezért jelentettünk be egy 13 milliárd forintos projektet. Mit tartalmaz ez? A teljeség igénye nélkül: Úrhidai út felújítása, öreghegyi utak megújítása, a Móri út második üteme, Bakony utcai átkötés megépítése, a Palotai út felújítása és még sorolhatnám. Ami pedig a város leterheltségét fogja csökkenteni az az M200-as megépítése. Ezt hosszú és többkörös tárgyalások után tudtam elérni, hogy itt, Fehérváron kezdjék építeni és nem Komáromnál.
Ha négy év múlva, 2030-ban ugyanúgy leülünk, beszélgetünk, mint most, akkor mire szeretnél majd büszkeségként visszatekinteni, mi lenne az a legnagyobb eredmény, amit elértél a 2026-ban kezdődő 4 év alatt?
Az első szó a köszönöm lenne. A székesfehérváriakat szolgálni megtiszteltetés és teszem addig, amíg az otthonom közössége megbíz ezzel a feladattal. 2030-as interjú alatt úgy szeretnék itt ülni, hogy elkészült a Teleki gimi és a Szakképzési Centrum iskolái is felújításon estek át, hogy tovább haladt kórházunk fejlesztése, de legfőképpen úgy, hogy kész az Úrhidai út, megépült az M200-as minket érintő szakasza és átépültek a legfontosabb közlekedési csomópontok. Azt szeretném, hogyha majd a következő 4 évre tekintünk vissza, akkor az oktatás, az egészségügy és a gazdaság után elmondhatjuk, hogy ez a közlekedési, nagy infrastrukturális beruházások 4 éve volt.
(Fotó: Mátay Balázs)











0 hozzászólás