A hagyományoknak megfelelően január első szombatján rendezik meg a Jótékonysági Estélyt Székesfehérváron. Kulturális és gasztronómiai különlegességgel várják a 2015. január 3-i est résztvevőit. A rendezvény teljes bevételét jótékonysági célra fordítják az idén 50 éves fennállását ünneplő Arany János iskola javára –jelentette be sajtótájékoztatón Miklósa Erika, Kossuth-díjas operaénekes, az est háziasszonya és dr. Cser-Palkovics András polgármester. Az eseményen jelen volt Bartyik Mihályné, az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI igazgatója is.

A negyedik estélyről szólva dr. Cser-Palkovics András elmondta, amikor Miklósa Erikával annak idején megálmodták a rendezvényt, akkor két cél vezérelte őket. „Egyrészt nem volt olyan évindító rendezvény Székesfehérváron, amely alkalmat adhatott volna arra, hogy méltó körülmények között kívánhassunk boldog új esztendőt. A másik pedig, hogy legyen mindig egy olyan jótékonysági cél, amit érdemes támogatni. A kezdeményezés sikeres, hiszen már a negyedik estélyre készülünk, és évről évre többen vagyunk.” A polgármester köszönetet mondott a Kossuth-díjas operaénekesnek, aki az est háziasszonyaként az egyik legfontosabb szerepet vállalta fel. Dr. Cser-Palkovics András hozzátette: „A  jótékonysági estély kapcsán mindig közösen határozzuk el, hogy milyen célt támogatunk: idén az Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI részére ajánljuk az estélyt, hiszen az ott folyó gyógypedagógiai munka nemcsak Székesfehérvár, hanem egész Fejér megye vonatkozásában kiemelkedő.” Mint mondta, a gyermekek, a pedagógusok, az intézmény dolgozói megérdemlik az erkölcsi és az anyagi támogatást.

A 2015. január 3-án, szombaton 19.00 órakor kezdődő rendezvényre Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes olyan művészt hívott vendégül, aki a jelen egyik legnagyobb magyar tenoristája. „Horváth István énektudása mellett kiválóan harmonikázik is. Van egy olyan közös, jókedvű harmonika estünk, amelyet az opera mellett a műfaji sokszínűség jellemez. Ismét bebizonyosodik majd, hogy mennyire jókedvű a komolyzene. A kísérőzenekar, mint minden évben, ezúttal is a Cserta Banda lesz.” Az est céljáról szólva Miklósa Erika kiemelte: „Nagy öröm számomra, hogy ez a kezdeményezés hagyománnyá vált. Mindig is fontosnak tartottam, hogy az emberek megtanulják, mennyire jó dolog jótékonykodni, a magyar vállalkozók pedig azt, hogy mit jelent a mecenatúra. Büszkék lehetünk arra, hogy évről évre szépen lassan növekszik a résztvevők száma.”

Bartyik Mihályné, Arany János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és EGYMI igazgatója is megtiszteltetésnek nevezte, hogy a szervezők rájuk gondoltak, ami szerinte jól jelzi a többségi társadalom hozzáállását tevékenységükhöz. Elmondta, hogy fennállásuk ötvenedik évfordulóját ünneplik, az ünnepi tanév pedig sok anyagi és erkölcsi támogatást igényel.

Belépőjegyeket a Székesfehérvári Ajándékbolt-Tourinform Irodában lehet majd váltani. Az árak a vacsora és a műsor költségei mellett a jótékonysági célra felajánlott támogatást is tartalmazzák. A 2015. január 3-án, 19 órától a Magyar Király Szállóban megrendezésre kerülő estély elismertségét jelzi, hogy a fővédnök, Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége is várhatóan részt vesz az eseményen.


Szavazás

Mi a legfontosabb, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
  • Votes: (0%)
Total Votes:
First Vote:
Last Vote:
 
 

Kiemelt partnereink

FehervariHirek logo

Fonix logo

OKK logo

VelcompGarage mini

KNyKK logo

Velence logó

2017. június 27. kedd 00:15,
László napja van.

Időjárás

Javascript error before this line
A weboldalt készítette Máté Gábor Főszerkesztő: Mátay Balázs, Kapcsolat: info@media24.hu. Admin: admin@media24.hu.